Lavrov: minden nem szíriai erőt vissza kell vonni a szíriai-izraeli határról

Minden nem szíriai erőt mielőbb vissza kell vonni Szíria déli, Izraellel közös határáról – jelentette ki az orosz külügyminiszter szerdán Moszkvában újságíróknak.

Lavrov az orosz fővárosban rendezett sajtóeseményen elmondta, a délnyugati feszültségcsökkentési övezet létrehozásáról 2017 júliusában megkötött orosz-amerikai-jordániai megállapodás értelmében, amelyről Izraelt még az előkészítés fázisában tájékoztatták, a stabilitás megteremtésével párhuzamosan minden nem szíriai erőnek ki kell vonulnia a zónából.

Korábban az orosz külügyminisztérium egy állásfoglalásban az állította, hogy az övezethez tartozó Deraa tartományban az elmúlt hónapokban a szíriai ellenzék, valamint az an-Núszra Front és az al-Kaida terrorszervezet amerikai támogatással autonómia létrehozását kísérelte meg, ami Moszkva szerint Szíria szétszakításához vezethet. A szíriai helyzet miatt egyébként Avigdor Liberman izraeli védelmi miniszter csütörtökön Moszkvába utazik, hogy orosz hivatali partnerével, Szergej Sojguval tárgyaljon. A megbeszéléseken mások mellett részt vesz majd Tamir Hajman dandártábornok, az izraeli katonai hírszerzés, az Aman parancsnoka is. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerdán közölte: „egyelőre nincs tervbe véve”, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök is fogadja Libermant.

Lavrov szerdán egy moszkvai nemzetközi fórumon felszólalva úgy vélekedett, hogy az Egyesült Államok a Teheránnal megkötött atomalkuból történt kilépésével egy Iránnal való totális konfrontációt kísérelt meg kikényszeríteni. Meglátása szerint mindazok a „megrendezett helyzetek”, amelyek azt sugallják, hogy a szíriai kormány vegyi fegyvert vetett be, egy damaszkuszi rendszerváltást hivatottak elősegíteni.

Az orosz külügyminiszter Moszkva kompromisszumkészségét hangoztatta az ukrán „belső” válság rendezésével kapcsolatban”. Amikor német és francia kollégáinkkal beszélünk, ők mindent tökéletesen értenek és mindent látnak (az ukrajnai eseményekkel kapcsolatban). De ha már egyszer azt mondták, hogy Ukrajnában nem államcsíny történt, hanem győzött a demokrácia, most már nehéz megenniük a kalapjukat. De mi ennek ellenére készek vagyunk a kompromisszumra” – mondta.

Hírdetés

Lavrov megismételte, hogy a Donyec-medencei csapatszétválasztás és az úgynevezett Steinmeier-formula hivatalos rögzítése nélkül értelmetlen a „normandiai négyek” újabb, külügyminiszteri találkozójának összehívása. A Frank-Walter Steinmeier német elnökről, volt külügyminiszterről elnevezett forgatókönyv javaslatot tartalmaz arra, hogy mikor vezessék be az önkormányzat különleges rendjét a délnyugat-ukrajnai Donyeck és Luhanszk megye egyes területein. Eszerint az autonómiát ideiglenesen az ott tartandó választások napján, állandó jelleggel pedig azt követően vezetnék be, hogy az EBESZ kihirdeti a választások eredményét.

Lavrov úgy vélekedett, hogy Oroszországot szándékosan a labdarúgó világbajnokság küszöbén gyanúsították meg nyilvánosan és „ténybeli bizonyítékok híján” azzal, hogy 2014-ben a délnyugat-ukrajnai szakadár területek fölött lelőtt egy malajziai utasszállító repülőgépet. Közölte: Ausztrália és Hollandia hivatalos jegyzékben szólította fel Oroszországot arra, hogy kezdjen tárgyalásokat a katasztrófa áldozatainak hozzátartozóival a kártérítés mértékéről, annak ellenére, hogy az ügyben folytatott nyomozás még nem zárult le. Az orosz diplomácia vezetője „az ukrán hatóságok ruszofób politikája újabb megnyilvánulásának” nevezte, hogy Volodimir Hrojszman ukrán miniszterelnök az orosz titkosszolgálatokat gyanúsította meg Arkagyij Babenko orosz újságíró keddi kijevi meggyilkolásával.

Lavrov szerint a nemzetközi válsághelyzeteket nem ultimátumok és nyomásgyakorlás, hanem a nemzetközi jog alapján, minden érdekelt fél bevonásával folytatott tárgyalások útján lehet megoldani. Kijelentette, hogy Moszkva a Washingtonnal fennálló kapcsolatok kibővítésére törekszik, „minden kiszámíthatatlanság és cikkcakk” ellenére. Megjegyezte, hogy az amerikai külpolitikai döntésekre „kolosszális hatást” gyakorol a belpolitikai helyzet, jelenleg például a félidős kongresszusi választások közeledése.

Arra hívta fel a figyelmet, hogy a nemzetközi politikában mind gyakoribbá válik az, hogy államok kitalált indokokkal, egyoldalúan alkalmaznak erőt pillanatnyi érdekeik érvényesítése érdekében. Hangsúlyozta, hogy az ilyen fellépés sérti az ENSZ Alapokmányát, rombolja az általánosan elfogadott szabályokat és elértékteleníti a kollektív megállapodásokat. Szavai szerint a világon folytatódik a független országok ügyeibe való beavatkozás, felszólítások hangzanak el a törvényes kormányok megdöntésére.

Arra figyelmeztetett ezzel kapcsolatban, hogy a modern technológiák leszállítják a tömegpusztító fegyverek bevetésének lélektani küszöbét, „a háború számítógépes játéknak tűnik”, hogy olyan tévképzet alakul ki, miszerint az erőszakos forgatókönyveket lokális keretek közé lehet szorítani, hogy nő a nukleáris fegyverek szerepével, valamint a világűrrel és a kibertérrel számoló stratégiák száma. „Mindez végzetes hatással lehet bolygónkra nézve” – mondta Lavrov.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »