Lavrov közölte brit kollégájával, hogy országa vezetőinek tisztelettudóbbnak kellene lenniük

Vitás kérdésekről, valamint globális kihívásokról, közöttük a koronavírus-járványról és az éghajlatváltozásról tárgyalt csütörtökön telefonon Dominic Raab brit és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a brit és az orosz külügyminisztérium tájékoztatása szerint.

"Egy sor kérdést vitattak meg, amelyekben nagyban különbözik az Egyesült Királyság és Oroszoroszág álláspontja, de szó volt olyan globális kihívásokról, mint a Covid-19 és az éghajlatváltozás a COP26 (klímavédelmi konferencia) előtt" – áll a brit külügyminisztérium közleményében.

A hét legfejlettebb ország Nagy-Britannia elnökletével tartott csúcstalálkozóján vasárnap felszólították Moszkvát, hogy "hagyjon fel a destabilizáló magatartásával és káros tevékenységeivel", és folytasson vizsgálatot az orosz területen történt vegyifegyver-használat ügyében" – emlékeztetett a telefonbeszélgetésről beszámolva a Reuters brit hírügynökség.

Az orosz külügyminisztérium közleménye szerint Lavrov a telefonbeszélgetés során hangsúlyozta annak fontosságát, hogy a brit vezetők hagyjanak fel az Oroszországgal szembeni vádaskodással. Az orosz fél szerint teljes egészében Londont terheli a felelősség a kétoldalú kapcsolatok nem kielégítő voltáért.

"A beszélgetés során megállapítást nyert, hogy nem kielégítő a kétoldalú kapcsolatok helyzete, amiért a teljes felelősség Londont terheli. Az orosz fél hangsúlyozta annak fontosságát, hogy a brit vezetők hagyjanak fel a megalapozatlan, egyetlen ténnyel sem megerősített és provokatív kijelentésekkel a két fél közötti párbeszédben, valamint azt, hogy Londonnak feltétlenül vissza kell térnie a tisztelettudó és egyenjogú hozzáálláshoz" – olvasható a dokumentumban.

Hírdetés

"Az, hogy az angolok csak olyan kérdéseket hajlandóak érinteni, amelyek Nagy-Britannia számára fontosak, nem elfogadhatók a rendes diplomáciai gyakorlatban" – hangsúlyozta az orosz külügyminisztérium.

A tárgyaláson megvitatták a 2015-ben Bécsben az iráni atomprogramról aláírt egyezmény, valamit a fehéroroszországi és ukrajnai helyzet kérdéseit.

A fehérorosz kérdés megvitatásakor Lavrov rámutatott az ország belügyeibe való külső beavatkozásról, illetve a Minszkkel való kapcsolatban a szankciók és a fenyegetés nyelvének alkalmazásáról való lemondás kétségbevonhatatlanságára – idézte a külügyminisztérium közleményét a TASZSZ orosz állami hírügynökség.

A vegyi fegyverek tilalmáról szóló egyezmény állítólagos megsértése is szerepelt a tárgyalás napirendjén, az ezzel kapcsolatos nyugati vádak kapcsán az orosz tárcavezető felvázolta a brit félnek a valós helyzetet az orosz közlemény szerint.

Lavrov és Raab előzőleg május 6-én tárgyalt telefonon egymással. A brit külügyminisztérium közleménye szerint a külügyminiszterek rövidesen ismét tárgyalnak egymással.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »