Lavrov: k�pmutat� a Nyugat vezet�inek Gorbacsovhoz val� hozz��ll�sa

A nyugati vezetők kettős mércét alkalmaznak, amikor Mihail Gorbacsov egykori szovjet elnök világpolitikai szerepét magasztalják, ám eközben figyelmen kívül hagyják a Krímmel és Ukrajnával kapcsolatos álláspontját – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerdán.

Egy másfél évvel ezelőtt készített interjúban éppen erről kérdezték: a Szovjetunióról, Ukrajnáról, és hogy hogyan történhetett mindez. Azt felelte, hogy ő orosz, a felesége pedig ukrán, de ez semmilyen különbséget sem okozott. Azt is mondta, hogy az ukrán föld, különösen Kelet-Ukrajna, mindig is Oroszországhoz tartozott, Ukrajna pedig csak a Szovjetunió részeként kapta meg az »államiság elemeit«. A Szovjetunió összeomlását, amit nagyon a szívére vett, mint tudják, abban az interjúban szintén felidézte: azt mondta, hogy a Belavezha megállapodások idején, a Szovjetunió összeomlásakor mindenki euforikus volt, hogy »átveheti a hatalmat Gorbacsovtól«.

Az orosz külügyminiszter hozzátette, hogy amikor a Mihail Gorbacsov világpolitikai hozzájárulását dicsérő nyugati szereplők figyelmen kívül hagyják ezen kijelentéseit, amelyek nagyjából összecsengenek Vlagyimir Putyin gondolataival, az nyilvánvalóan kettős mérce.

Hírdetés

Egyértelmű a vágyuk, hogy a nevét – ahogy a halálát is – a saját geopolitikai céljaikra akarják felhasználni – tette hozzá.

(Index)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »