Lavrov: a nyugati média a feszültségek szítására törekszik a Arab-öbölben

Lavrov: a nyugati média a feszültségek szítására törekszik a Arab-öbölben

2022. 11. 03.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerint a nyugati média olyan kampányt indított, amely tovább szíthatja a feszültségeket a Perzsa(Arab)- öbölben – közölte szerdán a moszkvai külügyminisztérium.

Lavrov a Hoszein Amirabdollahián iráni külügyminiszterrel folytatott telefonbeszélgetésben kifejtette, hogy az ilyen tevékenység a feszültség súlyos kiszélesedéséhez vezethet a stratégiailag fontos térségben – olvasható a külügyi közleményben.

John Kirby, a Fehér Ház nemzetbiztonsági szóvivője szerdai online sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy Szaúd-Arábiát továbbra is veszély fenyegeti Irán és az általa ellenőrzött jemeni húszi lázadók részéről. “Tekintetbe vesszük, hogy Szaúd-Arábiában 70 ezer amerikai él és dolgozik, köztük több ezer katona. Továbbra is támogatjuk Szaúd-Arábiát, ellátjuk önvédelmi eszközökkel” – mondta Kirby, aki szerint “reális az Irán részéről fenyegető veszély”.

Hírdetés

A The Wall Street Journal című amerikai lap azt írta, hogy Szaúd-Arábia hírszerzési értesüléseket osztott meg az Egyesült Államokkal a vahhábita királyság ellen küszöbönálló iráni támadásról. A lap szerint az állítólagos teheráni támadási tervekkel az iszlám köztársaságban erkölcsrendészeti őrizetben meghalt fiatal kurd nő halála miatt hetedik hete tartó tüntetésekről kívánják elterelni a figyelmet.

Dmitrij Peszkov, az orosz elnök szóvivője szerdán a RIA Novosztyi orosz hírügynökségnek nyilatkozva “spekulációnak” minősítette a Szaúd-Arábia elleni állítólagos iráni támadási terveket. Kijelentette, hogy Moszkvának nincsenek ilyen értesülései.

MTI

Megosztom:


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »