Látványos változás a budai Várban – képek

Látványos változás a budai Várban – képek

Végéhez közeledik az Ybl lépcső újjáépítése.

Az Ybl lépcső a Budavári Palotanegyed egyik legimpozánsabb történelmi lépcsője, amely a József főhercegi palota, a nyugati kertek és a várfalak átfogó megújulásának részeként nyeri vissza eredeti formáját. Az új gyalogos összekötő út a József főhercegi palota déli pereménél indul, majd pihenők és fordulók beiktatásával éri el a Palota utat a Lovarda utca torkolatánál.

A lépcsőrendszer alsó szakasza – a Várgarázs 3. mellett – már 2024 nyarán elkészült, csakúgy, mint a Lovarda utcai támfal, ahol egy pergola is helyet kapott. Jelenleg a középső és a felső szakasz befejező munkálatai zajlanak a tervezettnek megfelelő ütemben: a nyugati várfalhoz simuló, egyenes középső rész, valamint a várfal tetejéig vezető, három pihenőszinttel tagolt lépcsősor készül.

Visszaépítették a gyalogos útvonal Szent György téri végpontján az elegáns, 45 fokban elfordított kiszögellést is, amelyről páratlan kilátás nyílik a nyugati várszoknyára.

Hírdetés

A hamarosan elkészülő Ybl lépcsőt a nyugati kertek átadását követően használhatják majd a látogatók.

Mint a Nemzeti Hauszmann Program Facebook-oldaláról kiderül, a lépcsőrendszer és a támfalak tartószerkezetét a legmodernebb technikai elvárások és előírások szerint, ugyanakkor a fellelt korabeli fotók figyelembevételével építik újjá. Megjelenése, anyaghasználata, külső burkolata megegyezik az eredeti állapottal, amely illeszkedik az Ybl-támfal klinkertégla és süttői mészkő, valamint gránit burkolataihoz.

A lépcső elnevezését a Budavári Palotanegyedet nyugati oldalról övező, Ybl Miklós által tervezett támfalról kapta, amelynek északi részén alakították ki még a 19. század második felében. A várfal mellett húzódó lejárat a II. világháborúban megsérült, és bár sérülései nem voltak jelentősek, a kommunista időkben minden indoklás nélkül elbontották – olvasható a munkálatokról szóló friss összefoglalóban.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »