Látványos bolygóegyüttállás lesz megfigyelhető a héten

Látványos bolygóegyüttállás lesz megfigyelhető a héten

Látványos együttállás, „bolygósorakozó” lesz a héten: március 30-án este a Vénusz és az Uránusz alig több mint egy foknyira látszik majd egymástól az égbolton.

A Svábhegyi Csillagvizsgáló közleménye szerint a két bolygó már alkonyat után megfigyelhető lesz a nyugati égen.

Akinek nagyon éles szeme van és teljesen sötét, vidéki égbolt alatt tud észlelni, akár szabad szemmel is megpillanthatja a vakítóan fényes Vénusz melletti nagyon halvány Uránuszt.

Hírdetés

Egy egyszerű kézi távcsővel azonban sokkal könnyebb megfigyelni a párost. Ennek segítségével a Vénusz vakítóan fényesnek, míg az Uránusz egy halvány, zöldes-kékes csillagnak látszik majd a Vénusztól balra, kicsit lefelé.

Az Uránusz és a Vénusz 2-3 évente közelítik meg egymást. A két bolygó legközelebb 2025 júliusában találkozik az égbolton, ám akkor megközelítőleg másfélszer akkora távolságban haladnak el egymáshoz képest, mint most. A mostaninál közelebb csak 2028. június elején lesz a páros egymáshoz.

A nem mindennapi tavaszi bolygósorakozóról és annak megfigyeléséről részletes blogbejegyzés olvasható a Svábhegyi Csillagvizsgáló Univerzum hírei blogoldalon – írták.

(MTI/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »