Latorcai Csaba: Miközben Budapest süllyed, "a kapitány" elment nyaralni

Latorcai Csaba: Miközben Budapest süllyed, "a kapitány" elment nyaralni

A város költségvetése lyukasabb, mint egy Balaton-parti szúnyogháló, de Karácsony Gergelyt ez sem érdekli – fogta magát, és lelépett. Mert ha valamit igazán tud, az az, hogyan kell elbújni, amikor felelős döntést kéne hozni – írta közösségi oldalán Latorcai Csaba közigazgatási és területfejlesztési miniszterhelyettes.

Karácsony Gergely főpolgármester egy posztban tudatta, hogy elhagyta Budapestet és nyaral: „Jobb ha tőlem tudjátok, mint a lakájmédia leleplezéséből: kivettem pár nap szabadságot” – közölte. Latorcai Csaba erre reagálva megjegyezte:

Félreértés ne essék, Budapestnek nem az a gondja, hogy vezető nélkül maradt, hiszen pont miatta került padlóra. Csakhogy miközben mi a kánikulában a dugóban ülünk, ő napernyő alatt hűsöl. Miközben mi fizetjük meg az elhibázott döntései árát, ő úszkál valahol a politikai felelőtlenség langyos tengerében – jegyezte meg Latorcai Csaba, majd hangsúlyozta:

 

„Főpolgármester Úr! Most már a vak is láthatja, hogy ez az egész csak egy elhúzódó, ötödik éve tartó szabadság.Csak kár, hogy közben Budapest, és a budapesti emberek fizetnek érte.”

 

 

Hírdetés

Még valami, ha már a lakájmédia szóval dobálózik a főpolgármester. Nem fura, hogy pont a büszkeség, és elfogadás mellett kiállva vonult Budapesten, de pár napra rá le lakájmédiázza azokat a felületeket, akik más álláspontokat (is) megjelentetnek. Vajon Karácsony Gergely mit szólna Gárdonyi Géza egykori kijelentéséhez:

 

„Kellemetlen látvány, ha valaki inkább lakája a feleségének, hogysem ura.”

 

Nesze neked egyenjogúság…

 

…, most Budapestről van már szó, ahol a főpolgármester otthagy csapot, papot, és elmegy lubickolni, a többieknek meg marad a süllyedő város.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »