Magyarország 1100 éves történelme során számos alkalommal tapasztaltuk meg azt, hogy a kereszt valóban Isten ereje – mondta Latorcai Csaba, a KDNP ügyvezető alelnöke, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára kedden Hévízen, a városi temetőben 1914-ben állított kereszt felújítása és újbóli megáldása alkalmából.
– tette hozzá Latorcai Csaba. Úgy fogalmazott: „számunkra, magyarok számára október a hősiesség és a szabadság vágyával átszőtt ébredésnek a hónapja”, erre emlékeztet a tizenhárom kivégzett hős magyar honvédtábornok helytállása éppúgy, mint 1956. október 23-a hősiességét követően ismételten ránk szabadult szovjet elnyomás.
A kereszt erejére ma is szükség van, amikor „láthatjuk, mi folyik Németországban, hova jutott a francia demokrácia vagy éppen a legendás svéd jóléti társadalom”.
Mi, magyarok vagyunk azok, akik felvesszük a kesztyűt, és megálljt parancsolunk az önpusztítás rohamosan terjedő vírusának – jelentette ki a kereszténydemokrata politikus.
Hangsúlyozta, a keresztény-nemzeti kormány elkötelezetten szolgálja a magyar emberek érdekeit, „reményteljes és kiszámítható jövőt kínálunk azzal, hogy tovább folytatjuk az adócsökkentés politikáját, a családok támogatását és garantáljuk a nyugdíjasok anyagi biztonságát”. A fiatalok saját otthont teremthetnek, kiemelt pályázatokkal és célzott támogatásokkal segítik a vidék fejlesztését, fejlődését és a gazdákat – sorolta az államtitkár.
Leszögezte: kitartunk a béke mellett és kimaradunk a háborúból, távol tartjuk az illegális migránsokat, nem engedjük, hogy felforgassák és erőszakosan megváltoztassák az ország rendjét és biztonságát. De ne legyen senkinek illúziója, mert
a szeretet helyett a gyűlölet magvát vetve el – figyelmeztetett az ügyvezető alelnök. Hozzáfűzte, ha hazai helytartóik kormányra kerülnek, akkor adócsökkentés helyett adóemelés lesz, egészséges családok helyett LMBTQ- és genderpropaganda lesz az óvodákban és az iskolákban, értékálló nyugdíjak helyett elszegényedés, munka helyett megalázó segélyezés, saját otthon helyett otthontalanság, béke helyett háború lesz.
Elődeink, köztük a tizenhárom aradi vértanú erőt adtak és mindmáig adnak is mai utódaiknak ahhoz, hogy a jövőnket meghatározó döntésekben éberek és józanok maradjunk, „mert csak ez jelenthet garanciát arra, hogy meg tudjuk őrizni Magyarországot magyarnak békében és biztonságban” – folytatta Latorcai Csaba. – Erről fog szólni minden az előttünk álló időszakban, erről szól a közeli és a távoli jövő, mert
A munkát el kell végezni, mert Európának és benne hazánknak is csak a keresztény, illetve az abból táplálkozó kereszténydemokrata értékek mentén lehet jövője. Mi, magyarok legyünk a remény és a béke hírnökei, járjuk a saját utunkat, a magyar utat – hangoztatta az államtitkár.
Naszádos Péter (független) polgármester arról beszélt, egy független városvezetőnek ki kell maradnia a nagypolitikából, mert minden embert képviselnie kell, ugyanakkor együtt kell dolgoznia a mindenkori kormánnyal, mert így lehet előmozdítani a város és a térség fejlődését.
Jelezte, már korábban kezdeményezte, hogy legyen Hévíz „az ökumenikus kereszténység fáklyája”, ennek részeként a városban Boldog Bódi Mária emlékére szobrot helyeznek el, a településről indul majd Európa első biciklis zarándokútja, néhány héten belül pedig Szent II. János Pál vérereklyéje érkezik meg a hévízi Szentlélek-templomba. Hévíz nemcsak a test, hanem a lélek gyógyító helye is legyen! – jelentette ki a polgármester.
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »



