László Balázs: A magyarságnak sem saríára, sem Talmudra nincsen szüksége!

“Ideje lesz már, hogy a szemita belharcokból kihagyják végre a kultúráját védelmező európai embert, mert sem az érdekeink, sem pedig az akaratunk nem találkozik sem a radikális iszlám térhódításával, sem pedig a cionizmus báránybőrbe bújt expanziójával!” László Balázs az Erő és Elszántság alelnökének szókimondó írása.

Agresszív iszlám térhódítás és sunyi cionista expanzió

Fejétől bűzlik a hal! Amíg Európa lakosságának egyre terjedelmesebb része mond (jogosan!) ellene az agresszív iszlám térhódításnak, ezzel párhuzamosan viszont a fősodratú politikai elit részéről egyre inkább használják fel az emberek erre irányuló aggodalmát arra, hogy mintegy szemellenzőként használják a jogszerű európai iszlámellenességet a cionista lobbi tevékenységének elfedésére, sőt, egyenesen a védelmére. Hiszen ki ne hallott volna már olyan, e témába illő beszédeket, amelyek tartalmában a tömeges migráció egyik negatív következményeként az antiszemitizmus és a szélsőségek megerősödését jelölték meg. Lassan eljutunk arra a pontra, hogy a magyar önvédelem legnagyobb zászlóvívói között foglal majd helyet Köves Slomó és Németh Sándor. Az elmúlt hetek jeruzsálemi botránya pedig alig mozdította meg az európai patrióta közösségeket. Itt az ideje, hogy tisztába tegyük a dolgokat, mielőtt még szent teheneket gyártanánk a kultúratorzítókból.

Nem lehet elégszer leszögezni, hogy abszolút egyetértünk azzal az állásponttal, amelyik nem kér a radikális iszlám térhódításából, amely megakarja őrizni Európa kulturális önazonosságát. Az Erő és Elszántság magyar kultúránk és az európai népek identitásának teljes körű védelme mellett foglal állást, így számunkra a kulturális önvédelem gondolata magától értetődik. Viszont nem tudunk és nem is fogunk egyetérteni azzal a törekvéssel, amelyik mintegy pajzsként használja az európai patriotizmust arra, hogy a nemzetközi cionizmus mindeközben csendben folytasson háttérmunkálatokat. Az ember szemét pedig egyre többször szúrja ki a média bizonyos szegmensének azon erőlködése, hogy a migrációs krízis ellenpólusaként mindenáron a “zsidó-keresztény kultúra” védelmét hangsúlyozza ki. Nos, aki kicsit is jártasabb e téren, az tudja, hogy ilyen kulturális egység soha nem létezett és soha nem is fog létezni – mert éppúgy párhuzamos társadalom, amiképpen a muzulmán közösségek. Persze, a jogrend az jogrend, így mielőtt még aljas rágalmazás történne, a történet ezen szakaszának itt vége szakad. Egyszer persze majd megvitatjuk, ha valóban, őszintén és tények alapján lehet majd közéleti párbeszédet folytatni (vö.: gyűlöletbeszéd-törvény).

De azt leszögezzük és bármikor ki merjük jelenteni, hogy amiképpen a magyarságnak nincsen szüksége egy ellentétes kultúrából származó saríára, úgy ugyanúgy nincsen szüksége egy ellentétes identitásból származó Talmudra. Hiába próbálnak szemellenzőt húzni az Európa-szerte ébredő, általuk szélsőjobboldalinak titulált közösségek növekvő tömegeire, mi idehaza ezt nem fogjuk hagyni! Nekünk van saját identitásunk, nekünk van saját kultúránk, nekünk van hitünk és vallásunk, vannak ősi törvényeink, vannak értékeink és normáink, amelyekről nemzetünket nem hagyjuk letéríteni sem az iszlám terjeszkedés, sem a liberálisok, sem a páholyok, sem pedig a cionista lobbi részéről. És végképp nem egy olyan, megrökönyödött és megtört jobboldal részéről, amelynek már sem lényege, sem célja nem létezik, kizárólag a szavazatok maximálása vezérli.

Hírdetés

Az eddigi jobboldal elbukott, vérfrissítésre és új politikai mentalitásra van szükség!

Az eddigi jobboldal (az úgynevezett mérsékelt, tettekre képtelen álkonzervatívok összességével) szükségszerűen elbukik a türelmes uraskodás és a tolerancia hamis dogmájának elfogadása végett, mert akinek nincsen dereka, azt a vihar megtöri. Még kitart és mellettünk él tovább a következő évtizedekben, de szép lassan felszámolja a történelem, mert politikai korrektsége és részrehajlása okán egyé válik a nemzetközi baloldal akaratával és közelgő hanyatlásával egyaránt. Nekünk viszont – akik egy új jobboldalt megteremtését folytatjuk – tanulnunk kell ezekből a hibákból és kultúrvédelmi tekintetben nem ismerhetjük sem a kompromisszum, sem a türelem fogalmát. A nemzetközi baloldal kiszolgálóival bárminemű kompromisszum végzetes és egyenértékű a nemzeti önvédelem feladásával.

És ők nyugodtan nevezzenek minket szélsőjobboldalinak, hiszen az ellenfeleink által ránk illesztett stigma valójában kitüntetés és érdem, amiért helyes irányban gondolkodunk. Viszont tudjuk, hogy egy normális világban (amilyen korunk politikai és társadalmi válságának 1789-es kezdete előtt is volt) mi a centrumot, a politikai és társadalmi élet origóját jelentenénk. Hiszen nálunk és bennünk élnek azok az ősi formák, normák és irányelvek, amelyek minden magasrendű kultúra biztosítékai. De ami válság, az egyszer elmúlik, az ég egyszer kitisztul, mi pedig egyre nagyobb sorokban tömörülve készülünk a helyreállítás eljövetelére!

És ideje lesz már, hogy a szemita belharcokból kihagyják végre a kultúráját védelmező európai embert, mert sem az érdekeink, sem pedig az akaratunk nem találkozik sem a radikális iszlám térhódításával, sem pedig a cionizmus báránybőrbe bújt expanziójával!

László Balázs, alelnök Erő és Elszántság


Forrás:ultrainfo.hu
Tovább a cikkre »