Dr. László Andrást, a hazai jobboldaliság ideológiai kidolgozásában oroszlánrészt vállaló politológust-filozófust-gondolkozót, tulajdonképpen minden nemzeti politikusnak és politikával foglalkozó embernek ismernie kellene. Kevés olyan embert lehetne felmutatni, aki a kommunizmus aljas és gyötrelmes évtizedeinek egészét többé-kevésbé szerencsésen átvészelve nemhogy nem tört meg, de még újult erőre is kapott a politizáláshoz. László András ezen kivételek közé tartozik, annak ellenére is, hogy 61-ben a vörös kápók négy hónapra bebörtönözték „a népi demokratikus államrend ellen gyűlöletre izgatás” miatt, ami abban a korban azt jelentette, hogy tiszta lelkű és gondolkozású emberről van szó, aki hazájának sorsát szívén viseli, s emiatt nem hajlandó ölbe tett kézzel tétlenkedni. Jóllehet a rendszerváltozásig politizálásra csak fű alatt kerülhetett sor, László András mindvégig szilárd meggyőződéssel vallotta jobboldaliságát – ami egyébként párját ritkító -, s csak a megfelelő időre várt ennek kibontakoztatására.
A kilencvenes évektől folyóiratokban publikált (Hunnia, Pannon Front, Sacrum Imperium, Északi Korona), szorgalmazására könyvek jelentek meg, s szinte megállás nélkül előadásokat tartott. Még kevésbé politikai jellegű értekezéseit is nagymértékben áthatotta a jobboldali radikalitás, a rend, az erő és az igazság melletti harcos kiállás. Ekkoriban helyesen tette, hogy közvetlenebb módon nem vett részt a politikai élet zűrös és korrupt világában. A szocializmus kispolgári tespedtségét követően az a sajnálatos helyzet állt elő, hogy a szélesebb körökben kellően elsajátított jobboldali ideológia híján nem volt még lehetőség arra, hogy egy helyes irányba tartó profi társaság vegyen részt az állam ügyeiben. László András politikai tevékenysége ezért döntően ideológiai értelemben vethető fel, ami ugyanakkor jóval nagyobb fontossággal bír, mint ahogy azt általában gondolni szokták, hiszen e nélkül aktivitásba kezdeni olyan, mint térkép nélkül túrázni indulni.
Számos témában, a nacionalizmus, a politika, a hagyomány, az állam és az egyház viszonya, a lázadás, a birodalmiság, a történelmi alakulások helyes értelmezéséhez ad sok tekintetben hiánypótló eligazítást. Éleslátása és nagyfokú tudatossága révén, amivel a politikához viszonyul, olyan szempontokat ad a mindennapi gyakorlathoz, amik nélkül ebben a meglehetősen nemzet- és hagyományellenes légkörben valószínűleg lehetetlen lenne mind tájékozódni, mind érdemben cselekedni. Korunk szövevényes, pókhálószerű politikai közegéből csak az igazság megfelelő intenzitású, leplezetlen kimondásával juthatunk ki, amihez nemrégiben megjelent könyve is hozzásegíthet.
László András a jobboldaliság gyökereit a hagyományban találja meg. Számára a politika a tradicionális civilizációk által képviselt igazságok megvédelmezéséről szól, azokkal szemben, akik minden erejükkel a modernitás szellemtelen valóságát akarják elhozni az emberek számára. Meglátása szerint a modernitás, a „fejlődés” csupán megtévesztő látszat, amikkel fokozatosan megfosztják az embert azoktól az értékeitől, amik az életért és az életen túliért való küzdelmében segíthetik. Elméletében két lehetőség vetődik fel. Az ember vagy enged a sötétség könnyű útjának, és behódol az antitradicionális hatalmak akaratának, vagy a szellem útját választja, a tradíció és a fény hatalmai melletti elköteleződést. Ebben a harcban szükséges, de nem elégséges nemzetinek lenni. Egy olyan nemzetek feletti idea képviseletéről van szó, amely régen a monarcha vagy Isten lényében kulminált. A politikus, vagy helyesebben államférfi az örök érvényű igazságokat képviseli a földön az ezeket megtagadó, egyre ütemesebben terjedő ellenséggel szemben. A cél a fáradtságot és félelmet nem ismerő küzdelem, ami elsősorban saját bensőnkben történik. Csak az önmagunkban legyőzött gonoszt követően lehet esélyünk arra, hogy a külvilág országdarabolóit és kizsigerelő megszállóit méltó büntetésükre ítéljük.
Ideológiai tisztaságával és a végső cél kérlelhetetlen akarásával László András olyan példát állít elénk, amivel politikai tetteink világosabbak és eredményesebbek lehetnek, amennyiben hajlandóak vagyunk a túlzott kritikai attitűdöt félretéve valóban nyitottnak lenni nem mindennapi, de annál lélekemelőbb és megnemesítőbb gondolatokra.
Forrás:deres.tv
Tovább a cikkre »
