Lassan eltűnnek a németek saját hazájukból – Merkel semmit nem bánt meg

Drámai gyorsasággal alakul át Németország etnikai térképe a Willkommenskultur keltette áradat következtében. Különösen a nagyvárosokban és a fiatalok között szorul vissza gyorsan a német etnikum részaránya. A közel-keleti etnikumok látványos megerősödésének határozott politikai, nemzetbiztonsági és bűnüldözési következményei vannak.

Merkel kancellár tegnap bejelentette, hogy semmit nem bánt meg a 2015-ös határnyitásából. Mint ismeretes, ennek hatására milliós nagyságrendű, teljesen tisztázatlan politikai és egészségügyi hátterű, többnyire iskolázatlan tömeg áramlott be az országába. Nos, a befolyásos Die Welt napilap a múlt héten elképesztő statisztikákat közölt Németország etnikai arányainak eltolódásáról.

A gyerekek negyven százaléka migráns hátterű

A 82 milliós Németország összlakosságának 23 százaléka a tavalyi adatok szerint már „migráns hátterű”. De míg a 65 éven felüliek között ez az arány csupán 10 százalék, addig a 6 évnél fiatalabbak között már 38 százalék! Míg az 50-54 éves korosztályban még 5.8 millió német etnikumút találunk, addig a 20-24 éves korosztályban már csak 3.2 milliót! A migrációs háttérrel nem rendelkező német etnikumúak száma 2011 óta 65,4 millióról 63,8 millióra csökkent.

A változások még drámaibbak, ha a német nagyvárosokat vesszük szemügyre. Frankfurtban már a lakosság 51 százaláka „migráns hátterű”, Brémában ez az arány 31 százalék, Hessenben 30 százalék. A változások brutális erejét mutatja, hogy Frankfurtban a 15 év alattiaknak már 69 százaléka tartozik ebbe a csoportba, Brémában a hat évnél fiatalabbak 53 százaléka.

Ugrásszerű növekedés Afrikából

Németország egészét tekintve a hat év alattiak 38 százaléka már nem német etnikumú. A 18,6 millió „migráns hátterű” fele német állampolgár. 3,2 millió a keleti területekről „visszatért német”; 6,6 millió EU-polgár, közülük 4 millió a 2004 óta csatlakozott államokból. További 2 millió más európai országból (Oroszországot és Törökországot kivéve), 2,8 millió törökországi eredetű, 1,3 millió közel- vagy közép-keleti, 744 ezer afrikai (utóbbinál 46 százalékos növekedés 2011 óta), 231 ezer afgán, 94 ezer pakisztáni.

Hírdetés

Mindennek tetejébe a befogadóközpontokban élő menekültek még csak nem is szerepelnek a statisztikában. Ráadásul a rendőrség jelenleg 280 ezer személyt köröz az országban, akik vagy illegálisan utaztak be az országba, vagy alámerülve kivonták magukat a kiutasítás alól.

Politikai, bűnüldözési következmények

Az etnikai arányok drámai eltolódásának már kézzelfogható politikai következményei vannak. Merkel kancellár egy hete szólította fel Erdogan török elnököt, hogy ne avatkozzon be a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választásba és ne mondja meg a Németországban élő törököknek, hogy kire szavazzanak. Erdogan ugyanis arra szólította a Németországban élő törököket, hogy a választáson ne szavazzanak olyan pártra, amely „Törökország ellensége”. A török elnök név szerint említette a Kereszténydemokrata Uniót (CDU), amelynek Angela Merkel német kancellár az elnöke, továbbá a Német Szociáldemokrata Pártot (SPD) és a Zöldeket.
Korábban már beszámoltunk róla, hogy Erdogan elnök a három milliós török kisebbséggel rendelkező Németországban már a török imámokat használja fel hírszerzésre.

A nagyvárosok szervezett bűnözői hálózataiban eközben egyre dominánsabb szerepet játszanak az arab klánok. A rendőri jelentések azt állapítják meg, hogy különösen Berlinben és Brémában arab bűnöző nagycsaládok teljes városnegyedek fölött szerezték meg az uralmat.

Ezek a klánok az elmúlt időszakban megkezdték a enekültszállásokon fiatal és erős felépítésű arabok beszervezését a bűnbandákba. Az új tagok feladata a piszkos munka elvégzése, így többek között a betörések, a drogkereskedelem és a konkurensek összeverése. Az 1970-es években, főként libanoni bevándorlókból összeállt klánok számára a mostani menekültek nagyszerű utánpótlást biztosítanak, mivel még a hatóságok sem ismerik őket.

Országosan napjainkra már a nagyvárosok ezen kerületei tartoznak a no-go körzetekhez: Berlin-Neukölln, Bremerhaven-Lehe/Bremen-Huchting, Köln-Chorweiler, Dortmund-Nordstadt, Duisburg-Marxloh, Essen-Altenessen, Hamburg-Eidelstedt, Kaiserslautern-Asternweg, Mannheim-Neckarstadt West és Pforzheim-Oststadt.

Káncz Csaba -privátbankár.hu


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »