Lánykérés is történt a Hősök terén

Lánykérés is történt a Hősök terén

A világ legkorszerűbb tüzérségi eszközeit és légvédelmi rendszereit kezelik majd azok a fiatal katonák, akik most fejezték be tanulmányaikat a Magyar Honvédség Altiszti akadémiáján. Közülük tizennyolcan kiváló eredménnyel végeztek. Ünnepélyes eskütételükön a honvédelmi miniszter azt mondta, hogy a katonák képzettsége bármilyen magas színvonalú is, legfontosabb tulajdonságuk a hazaszeretet – számolt be az M1 Híradója.

A Magyar Honvédség csaknem 400, frissen végzett altisztjelöltje sorakozott fel a Hősök terén szombat délelőtt, hogy elöljáróik előtt, családtagjaik jelenlétében esküt tegyenek.

A légierő díszelgő átrepüléssel köszöntötte az esküt tett altiszteket. Először egy nemzetiszínű lobogóval díszített MI 17-es és három Airbus helikopter, majd néhány másodperccel később a kecskeméti repülőbázis három Gripen vadászgépből álló köteléke húzott át kis magasságban a Hősök tere fölött.

„Az altisztek legfontosabb tulajdonsága a hazaszeretet” – mondta Benkő Tibor honvédelmi miniszter az M1-nek.

Hírdetés

Lánykérés az MH Altiszti Akadémián idén végzett honvéd altisztek ünnepélyes avatásán Budapesten, a Hősök terén (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)

Az altiszti eskü, ami egy életre szóló hitvallást önt szavakba, csak a család melletti elköteleződéshez hasonlítható – erre gondolhatott Fodor Norbert Károly őrmester, amikor úgy döntött, hogy eskütétele alkalmából kéri meg a barátnője kezét.

Az újdonsült menyasszonynak – aki igent mondott – és a vőlegénynek a honvédelmi miniszter is gratulált.

Benkő Tibor azt mondta nekik, hogy a szeretet és az együvé tartozás minden nehézségen átsegíti az embert, így katonát is.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »