Lángolt Svédország legnagyobb mecsete

Gyújtogatás gyanújával indított nyomozást hétfőn a rendőrség azután, hogy éjjel kigyulladt az ország legnagyobb síita mecsetje Stockholm egyik elővárosában.

A järfällai tűzesetben senki sem sérült meg, az épület homlokzatában és tetejében keletkezett kár. „A tűz helyszínét lezártuk a törvényszéki vizsgálat miatt” – közölte a rendőrség.

Lars Byström, a svéd rendőrség szóvivője a TT svéd hírügynökségnek elmondta, hogy gyanújuk szerint a tüzet az épületen kívül gyújtották meg, nem bent keletkezett. A tűzoltókat nem sokkal éjfél után riasztották, hogy ég az épület.

Hírdetés

Akil Zahiri, a helyi muszlim közösség szóvivője elmondta: a muszlimokat felzaklatták a történtek, sokan aggódnak. A hivatalos nevén Ali Imám Muszlim Központ illetékesei pedig azt tudatták, hogy a tűzben az épületnek körülbelül a negyede megsemmisült. „Ha valóban gyújtogatás történt, akkor meg kell erősítenünk a biztonsági intézkedéseket” – húzta alá Zahiri.

Svédországban a muszlim beözönlést megelégelők és terroristák is támadtak már mecsetekre. Egy éve egy "bevallottan idegengyűlölő férfi" támadt egy benzines kannával egy mecsetre, és tavaly a síitákat is ellenségnek tekintő Iszlám Állam nevű terrorszervezet jelentkezett elkövetőként egy malmői mecsetben elkövetett gyújtogatás után.

(MTI korrigálva)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »