Lánctalpas kivégzés IÁ módra – ízelítő Európa leendő lakóinak igazságszolgáltatásából

Lánctalpas kivégzés IÁ módra – ízelítő Európa leendő lakóinak igazságszolgáltatásából

Újabb elborzasztó videót tett közzé az Iszlám Állam. A felvételen egy foglyot végeznek ki, harckocsi hajt keresztül a megkötözött férfin.

A fogoly állítólag a szír kormányerőkkel szövetséges Szíriai Arab Haderő fegyverese volt, a videón pedig "bevallja", hogy lánctalpassal hajtott át az IS halott katonáin.

A vágott felvételen ezután az látszik, hogy a megkötözött fogoly felé egy harckocsi közelít. A fiatal férfi próbál elugrálni a lánctalpak elől, de a páncélos maga alá gyűri, és szétzúzza a testét. A kivégzést bemutató videónak ezt a címet adták: "És ha egy ellenséget megbüntettek, ó, igazhitűek, büntessétek a szerint, amekkora károtok esett.

Hírdetés

Egy szír jogvédő szervezet úgy tudja, hogy az áldozatot Fadi Ammar Zidannak hívják. 19 éves volt, és a Latakia tartománybeli Szian faluban született – a kivégzés pedig Szíria Homsz városa mellett, az Iszlám Állam által elfoglalt területen történt. A jogvédő csoport úgy tudja, hogy az IÁ már szeptember eleje óta alkalmazza a harckocsis kivégzés módszerét, viszont ez az első alkalom, hogy Szíriában is bevetették.

Az Európa leendő lakóinak igazságszolgáltatásáról készült sokkoló felvételt ide kattintva lehet megtekinteni. (18+)

Tobzódnak a terrorban

A terrorszervezet eddig többnyire késes lefejezésekkel próbálta sokkolni a közvéleményt, a kivégzéseket nem ritkán gyerekkatonák hajtották végre, akikkel korábban babákon gyakoroltatták a lefejezési technikákat. Májusban ugyanakkor vízbe merített ketrecben fojtottak meg öt amerikai kémnek tartott iraki férfit – szintén kamerák előtt.

(Origó – LiveLeak nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »