Lánchíd: ez a hiszti már a Fidesz vészforgatókönyve lehet, Karácsony lépéselőnyben maradhat

Van, hogy engem is meg tudnak lepni. Kilenc évig nem csináltak semmit, most kórusban aggódnak a Lánchídért, és miközben ezt teszik, küldenek a fővárosnak egy levelet, hogy szeretnék telepakolni a hidat bombákkal és rakétákkal ahhoz a tűzijátékhoz, amit a felmérések szerint még a támogatóik is utálnak. Szép, nem? A Lánchídon nem lesz semmiféle tűzijáték. Az előző és a mostani városvezetés között pedig sok különbség van, de ide most egy tartozik: ők nem újították fel a Lánchidat, mi pedig felújítjuk

– fogalmazott Karácsony Gergely főpolgármester péntek esti Facebook-posztjában, miután a Fidesz újabb kommunikációs kampányt indított a rozsdás és egyre veszélyesebb Lánchíd ügyében.

A nap folyamán Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója azzal fenyegette meg a fővárosi vezetést, hogy ha rövid időn belül nem kezdik meg a híd felújítását, akkor

a kormány saját hatáskörébe helyezi a feladatot.

Ezzel nyilvánvalóan az ellenzéki vezetés alkalmatlanságát szeretnék hangsúlyozni, az új kommunikációs panel pedig már most is az, hogy Karácsony Gergelyék csak „szerencsétlenkednek” a projekttel.

Majd Apa megcsinálja

A Fidesz szerint van pénze a fővárosnak a Lánchíd felújítására és a kormány is adott hozzá támogatást, Budapest vezetése szerint viszont a meglévő tartalékokat már más beruházásokra kell fordítaniuk, és a kormánytól hiába kérnek több pénzt a felajánlottnál, nem kapnak.

Hírdetés

Ráadásul a főváros szerint a jelenlegi feltételekkel a kormány kevesebb pénzt adna a felújításba, mint amennyi a beruházás áfaértéke,

azaz lényegében az állam nem segítene semmit, sőt még kereshetne is a felújításon.

Ennek ellenére ahelyett, hogy a kormány eleget tenne a fővárosi kérésnek és néhány milliárd forinttal megtoldaná a támogatást, most már úgy tűnik, inkább kész lenne átvenni az egész felújítást. Ez pedig arra enged következtetni, hogy a nemzeti jelkép renoválását politikai célokra használnák fel azt a képet mutatva, hogy az alkalmatlan ellenzéki városvezetés helyett a talpraesett és tettre kész kormánynak kell megmentenie a hidat. Vagyis Apának, hiszen belőle csak egy van. Ahogy Lánchídból is.

Nyilvánvalóan fájó pont lehet a Fidesznek, hogy a Lánchíd felújítását már nem Tarlós István polgármesterségéhez fogják kötni, hanem Karácsony Gergelyéhez. Talán ezért sem véletlen, hogy a stratégia az állami támogatások visszatartásáról, majd a kivitelezés lassúságának hangos bírálásáról, végül a kormány megmentő szerepbe kerüléséről szólhat. Már ha sikerül.

Eközben csak azt felejthetik ki a számításból, hogy az embereket nem a kormány és a főváros vitája érdekli, hanem az, hogy minél előbb megújuljon a híd. Így aki rossz végén fogja meg a munkát és heves kritikái közben több pénzt költene ünnepségekre mint létfontosságú hídfelújításra, az nehezebb helyzetbe kerülhet annál, mint akit holmi világjárványok és ellenséges kormányok akadályoznak a munkájában.

Foghíjas tűzijáték jöhet

A Lánchíd az augusztus 20-i tűzijátékoknak is egyik jellegzetes helyszíne, ami újabb frontot nyitott a főváros és az ellenzéki pártok, valamint a kormány között.

Előbbiek a játékokra szánt pénzt inkább a hídfelújításra csoportosítanák át és a tömegrendezvényekre mint járványügyi veszélyforrásra tekintenek, utóbbi pedig 6,5 milliárd forintot szánna különböző rendezvényekre és az Európa legnagyobb tűzijátékának ígérkező műsorra is közel 1,3 milliárdot költene.

A második világháború után újjáépített híd azonban könnyen kimaradhat ebből, a Fővárosi Önkormányzat vezetése ugyanis biztonsági és állagmegóvási okokra hivatkozva megtiltotta a Lánchíd tűzijátékra és más ünnepségekre való használatát.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »