2024 januárjában a vádlott Mohács irányából közlekedett Pécs felé, amikor a rendőrjárőrök észlelték az autóját. Mivel az autó érintettsége felmerült egy lopással kapcsolatban, ezért a gépkocsi vezetőjét igazoltatni akarták. A sofőr azonban nem állt meg, hanem több mint 150 km/órás sebességgel le akarta rázni az őt követő, megkülönböztető jelzést használó rendőröket – írja az Ügyészség honlapja.
A vádlott 160-170 km/órás sebességgel több, a közúti közlekedésben résztvevő gépkocsit is veszélyeztetett azáltal, hogy többször szabálytalanul előzve áttért a másik forgalmi sávba.
A menekülő férfi kétszer a gépkocsijából kidobott egy-egy láncfűrészt, melyek az úttestre estek, ezáltal veszélyeztetve az őt üldöző rendőröket.
Végül egy zsákfaluba hajtott, ahol egy szarvasmarha telepen a sárban a gépkocsija megállt, így gyalog próbált elmenekülni a rendőrök elől, akik azonban elfogták.
Az ügyészség a férfit a közúti veszélyeztetés mellett további öt társával együtt megvádolta felfegyverkezve, csoportosan elkövetett garázdaság bűntettével is.
Az ügyben szereplő két család között régóta haragos viszony állt fenn. 2024 májusában Pécsett, az egyik üzletközpontban az egyik család két tagja megkergette a másik családhoz tartozó két személyt. Ezt követően az elkergetett személyek értesítették családtagjaikat, akik közül négyen megjelentek az üzletház melletti parkolóban lapátokkal felszerelkezve.
Erről a másik család két tagja is tudomást szerzett, ezért a közeli mezőgazdasági boltban vásároltak egy bozótvágó kardot azért, hogy ezzel várják a másik család tagjait.
A két család tagjai a parkoló előtt lapátokkal, kardokkal felszerelkezve egymásnak estek, folyamatosan fenyegették, szidalmazták, átkozták egymást, amikor a megtámadott család egyik férfi tagja gépkocsival elütötte az ellenérdekű fél két tagját.
Ezt követően a vádlottak a helyszínről elmenekültek.
Az ügyészség a hat személyt csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettével vádolja, míg azzal a sofőrrel szemben, aki a gépkocsival a két személyt elütötte, emberölés bűntettének kísérlete miatt külön eljárás van folyamatban.
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »