Erős Gábor vezetőedző távozik a Kolorcity Kazincbarcika SC-től, amely egy hete története során először jutott fel az élvonalba a labdarúgó NB II-ből.
youtube
A Merkantil Bank Liga második helyén végzett klub a honlapján közölte, hogy a tréner nem hosszabbítja meg lejáró szerződését.
„Sajnálattal vettük tudomásul, hogy nem sikerült megegyezni a folytatásról, de tudomásul vesszük, hogy az edzői pályán mindenkinek megvannak a maga szempontjai, elvárásai, köztük olyanok is, amelyek túlmutatnak a szakmai kihívásokon. Mi Kazincbarcikán mindig is a hosszú távú építkezésben, a közösség erejében és a sport emberi oldalában hittünk. Tisztában vagyunk azzal is, hogy klubunk lehetőségei – különösen anyagi és infrastrukturális szinten – nem mérhetők a legnagyobb hazai klubokéhoz, de azt is tudjuk: amit itt közösen létrehoztunk, az valódi érték. Köszönjük neki a közös munkát, a befektetett energiát, a megélt sikereket. Döntését tisztelettel elfogadjuk” – olvasható az állásfoglalásban.
A szakember a feljutást követően úgy nyilatkozott, hogy történelmi sikert arattak, és kifejtette, nem volt cél a feljutás, de tavasszal nagyon kiegyensúlyozottan teljesített a csapat, így megérdemelten került az NB I-be.
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »



