Labdarúgó NB I – Zalaegerszegen megúszta vereség nélkül az Újpest

Az Újpest 1-1-es döntetlent játszott a Zalaegerszeg vendégeként a labdarúgóNB I 16. fordulójának szombati játéknapján.

A pontosztozkodással a lila-fehérek ugyan lezárták öt bajnoki mérkőzésen át tartó kudarcsorozatukat, de a nyeretlenségi szériájuk immár hat találkozóból áll.

NB I, 16. forduló:

Zalaegerszegi TE FC-Újpest FC 1-1 (0-0)

—————————————
Zalaegerszeg, 1755 néző, v.: Bogár

Hírdetés

    gólszerzők: Medgyes (86.), illetve Ambrose (50.)

    sárga lap: Mim (38.), illetve Kiss T. (83.), Csoboth (90.)

    Zalaegerszegi TE FC:
    ——————–
Dombó – Huszti (Ubochioma, 69.), Evangelu, Várkonyi, Medgyes – Sankovic (Spoljaric, 82.) – Mim, Bedi, Croizet, Sajbán – Németh D. (Mance, 58.)

    Újpest FC:
    ———-
Molnár Zs. – Kastrati, Anculasz, Kosanovic, Tamás (Simon K., a szünetben) – Varga B. (Kiss T., 62.), Mack, Onovo, Tajti (Hall, 77.) – Ambrose (Sasere, 93.), Csoboth (Mörschel, 93.)

Az első perctől érződött, hogy mindkét csapat nehéz helyzetben várta a mérkőzést, ennek megfelelően a játékszervezés szempontjából a stabil védekezés volt az elsődleges szempont. A felek kevés kockázatot vállaltak, anélkül pedig a felállt védelmeket nem sikerült feltörni. Az első 45 perc szinte teljes egészében helyzet nélkül telt el, mígnem közvetlenül a szünet előtt a kék-fehérek egy támadáson belül két ziccert is elrontottak, az Újpest előtt pedig egy lehetőség adódott.
   
Térfélcserét követően sem változott a játék képe, a fővárosiak az első helyzetüket kihasználva mégis előnybe kerültek. A góltól sem lett élénkebb a találkozó, ugyanúgy csendesen teltek a percek a két 16-os közötti mezőnyjátékkal. A játékrész derekán majdnem egyenlített a Zalaegerszeg, de Sajbán akrobatikus lövése a bal kapufát találta el. Az utolsó húsz percben az egyenlítés reményében próbált nagyobb sebességi fokozatba kapcsolni és támadólag fellépni a hazai csapat, ez viszont felkínálta a kontrázási lehetőséget az ellenfélnek, így a korábbiaknál élvezetesebb futball alakult ki a hajrára. A ZTE többször is közel járt a gólhoz, de Molnár bravúrral védte Sajbán fejesét, Evangelu bólintása után pedig a jobb kapufán csattant a labda. A 86. percben aztán Medgyes pontos lövése már utat talált az újpesti kapuba, így igazságos döntetlennel zárult a mérkőzés.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »