A bajnoki cím sorsát jelentősen befolyásoló mérkőzést rendeznek a labdarúgó NB I hétvégi, 30. fordulójában, a címvédő és listavezető Ferencváros ugyanis a második helyen álló Puskás Akadémiát fogadja szombaton a Groupama Arénában.
A két csapat között jelenleg három pont a különbség, azaz a zöld-fehérek lépéselőnyben vannak, s ha ezúttal is nyernek, három körrel a zárás előtt behozhatatlannak tűnő előnyre tesznek szert. A szezon eddigi két egymás elleni meccsén egy-egy győzelmet arattak a felek, a nyolcadik fordulóban, Budapesten 3-0-ra a Fradi, a 19.-ben, Felcsúton 1-0-ra a Puskás nyert.
„Kemény mérkőzésre számítunk. Tiszteljük az ellenfelet, és úgy vélem, ők is tisztelnek bennünket – nyilatkozott klubja honlapján Wojciech Golla, a vendégek lengyel válogatott hátvédje. – Mindent megteszünk majd azért, hogy legyen esélyünk visszaelőzni a zöld-fehéreket. Nagy meccs lesz, a szezon hajrájában a legfontosabb összecsapásunkra készülünk. Mindenkinek készen kell állnia, nagyon oda kell majd figyelnünk mindenre.”
Kiemelte: a rivális az utóbbi mérkőzésein sok gólt szerzett, így nagyon nehéz csatára számít védőként.
„Minőségi játékosok alkotják a Ferencváros támadósorát, de felkészülten várjuk az összecsapást, és remélem, sikerül megállítanunk őket. A védekezés nemcsak a hátvédek feladata, csapatként kell jó teljesítményt nyújtanunk” – fogalmazott.
Az FTC a bajnokságban kilencmeccses veretlenségi sorozatban van, és otthon egyedül a – hozzá hasonlóan kupadöntős – Pakstól kapott ki a mostani idényben.
Matematikailag még a harmadik helyen álló tolnaiak is megszerezhetik a bajnoki címet, akik ezúttal – a forduló vasárnap esti zárómérkőzésén – a Fehérvár otthonában lépnek pályára. Bár a vendégeknek az előző fordulóban, Győrben megszakadt a hosszú veretlenségi sorozatuk, a hét kör óta nyeretlen Fehérvár vendégeként még így is favoritnak számítanak.
Az idén még veretlen és már negyedik győriek az Újpest otthonában folytathatják nagyszerű sorozatukat, míg az ötödik MTK a kiesés elkerüléséért küzdő, utolsó előtti Debrecen vendége lesz, ugyancsak szombaton.
A Lokinak még reális esélye van a bennmaradás kiharcolására, a sereghajtó Kecskemétnek azonban kisebb csodára lenne szüksége ahhoz, hogy meghosszabbítsa élvonalbeli tagságát. Gera Zoltán csapata kilenc forduló óta nem tud győzni, jelenleg hét pontra van a már bennmaradást érő tizedik helytől, és akár már most megpecsételődhet a sorsa. Vasárnak az ugyancsak veszélyzónás Nyíregyházát fogadják a lila-fehérek, a tizedik helyen álló Zalaegerszeg pedig Diósgyőrbe látogat.
NB I, 30. forduló:
szombat:
Újpest FC-ETO FC Győr 13.00
Debreceni VSC-MTK Budapest 15.30
Ferencvárosi TC-Puskás Akadémia FC 19.30
vasárnap:
Diósgyőri VTK-Zalaegerszegi TE FC 13.30
Kecskeméti TE-Nyíregyháza Spartacus FC 16.00
Fehérvár FC-Paksi FC 18.30
A tabella:
1. Ferencvárosi TC 29 17 8 4 58-27 59 pont
2. Puskás Akadémia FC 29 17 5 7 48-32 56
3. Paksi FC 29 15 7 7 60-43 52
4. ETO FC Győr 29 12 10 7 44-33 46
5. MTK Budapest 29 12 6 11 49-44 42
6. Diósgyőri VTK 29 10 10 9 37-44 40
7. Újpest FC 29 8 12 9 31-38 36
8. Fehérvár FC 29 8 7 14 34-43 31
9. Nyíregyháza Spartacus FC 29 8 6 15 26-48 30
10. Zalaegerszegi TE FC 29 7 9 13 34-41 30
11. Debreceni VSC 29 8 5 16 47-55 29
12. Kecskeméti TE 29 4 11 14 27-47 23
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »


