Kylian Mbappéval szembejön a plakáthőse

Kylian Mbappéval szembejön a plakáthőse

„A 2016-os döntő kemény volt. De ez egy másik mérkőzés” – mondta Didier Deschamps, a francia válogatott szövetségi kapitánya a péntek esti, hamburgi negyeddöntő előtt, a hazai pályán a portugálok elleni fináléra gondolva.

A két csapat azzal kezdődően, a legutóbbi nyolc évben négy tétmérkőzést vívott egymással. A két Eb-meccsen nem tudtak nyerni a Kékek, 1-0-ra elveszítették a párizsi döntőt, majd 2021-ben, Budapesten, 2-2-re végeztek. A kettő között kétszer találkozott a két válogatott a Nemzetek Ligájában, 0-0 lett a Stade de France-ban, 1-0 a franciáknak Lisszabonban.

A Puskás Arénában játszott meccs a kivétel, de csak „kicsit”. A 2-2 ugyanis három tizenegyesgóllal alakult ki, kettőt Cristiano Ronaldo, egyet Karim Benzema lőtt be, utóbbi szerezte a franciák másik gólját is. Azaz: bármilyen jó csatárok is vannak mindkét oldalon, nagyon ritka a párharcban az akciógól, sőt, a budapesti meccs kivételével eleve a gól.

Így aztán az sejthető, hogy nagyon fontos lesz, hogy a Volksparkstadionban melyik csapat tud gólt szerezni, sőt egyáltalán gólt szerezni. A franciák nem építhetnek arra, hogy harmadszor is megsegíti őket egy öngól, a portugálok meg arra, hogy még egy 0-0 után megint továbbmennek tizenegyesekkel.

A fentiek ellenére Didier Deschamps azt mondta, szeretné, ha a csapata mindig látványos meccsen 5-4-re nyerne, de az nem működik. Fontos lesz ismét a nagyon hatékony védekezés. De arra is kitért, jó lenne az is, ha javulna Antoine Griezmann és Kylian Mbappé formája, mindkettőjükre nagy szükség van.

Hírdetés

Arra a kérdésre, hogy ki pótolja majd az eltiltott Adrien Rabiot-t, azt felelte, hogy számos lehetőség van, ami megfelel a valóságnak. A honfitárs újságírói szerint azért az a legvalószínűbb, hogy Eduardo Camavinga kezd a helyén, bár akadt olyan merész „látnok” is, aki azt vizionálta, hogy Randal Kolo Muani – akiben Deschamps nagyon bízik – vagy esetleg Ousmane Dembélé visszakerül a csapatba, s Griezmann a három csatár mögött játszik majd középpályást, N’Golo Kantéval és Aurélien Tchouaménivel.

A L’Équipe a Nevess vagy sírj főcímet adta péntek reggeli számában, Kylian Mbappé és Crisgtiano Ronaldo fotójával illusztrálva. A Le Parisien kitért arra, ahogyan egyébként néhány spanyol lap is e meccs kapcsán, hogy a francia szupersztár a Madridba szerződésének bejelentése után elárulta, hogy tíz-tizenkét évvel ezelőtt Cristiano Ronaldo-poszterek voltak a szobája falán. Ilyen, amikor szembejön az ember plakáthőse, élőben.

Hamburgban egyébként délelőttre javult valamit az idő csütörtökhöz képest, nem esett az eső, 16-17 fok körül volt. Ám délután fél egy óta folyamatosan esik, hűvös is lett. Természetesen mind a két csapat megérkezett már, a szabályoknak megfelelően, a portugálok a város legelőkelőbb szállodájába költöztek be, sétatávolságra a város előkelő utcájától, a Jungfernstiegtől.

Több mint ötszáz szurkoló próbálta egy pillanatra legalább szemmel elkapni Cristiano Ronaldót és társait, ez volt a maximum, amiben reménykedhettek.

A városban egyébként nagy a készültség a meccs miatt, a belvárosba érkeztek már francia és portugál szurkolói csoportok, de a rendőrség azt reméli, hogy kevesebb dolga lesz, mint a legutóbbi hamburgi meccs, a török–cseh után, ahol a török siker éjjelén 180 esetben bírságoltak gyorshajtás miatt. A franciák ellenben gyalogosok: igaz, őket is vigyázzák majd, magyar mintára vonulnak együtt a stadionhoz a mérkőzés előtt.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »