Kvótaper: elutasították a magyar és a szlovák keresetet

Kvótaper: elutasították a magyar és a szlovák keresetet

Elutasította az Európai Bíróság a menedékkérők tagállamok közötti elosztását szolgáló uniós mechanizmus ellen benyújtott magyar és szlovák keresetet – ismertette szerdai ítéletét a luxembourgi székhelyű bírói testület.

Magyarország és Szlovákia 2015 decemberében fordult az Európai Unió Bíróságához, miután az EU bel- és igazságügyi tanácsának szeptember 22-én elfogadott határozata 120 ezer plusz 40 ezer menedékkérő szétosztásáról – és a velük kapcsolatos menekültügyi eljárás lefolytatásáról – rendelkezett. Kötelező kvóták alapján 120 ezer embert kellene szétosztani a tagállamok között, így Magyarországnak 1294 embert kellene átvennie Görögországból és Olaszországból.

– Ha az Európai Bíróság hazánk számára kedvezőtlen döntést hoz a kvótaperben, akkor 1294 menedékkérőt be kell fogadni, illetve a menekültügyi eljárásukat itt kell lefolytatni. Az Európai Unió már meghozott döntéseit sem népszavazással, sem alkotmánymódosítással nem lehet felülírni. Ezt Orbán Viktor mondta októberben, parlamenti sajtótájékoztatóján a Magyar Nemzet kérdésére. Idén júniusban viszont Orbán Viktor már úgy fogalmazott a parlamentben: „Amíg én állok itt, és én vagyok Magyarország miniszterelnöke, addig a déli határon is állni fog a kerítés, és elutasítjuk a kötelező betelepítési kvótát.” Két héttel később pedig megismételte, Magyarország a szeptemberben várható európai bírósági döntés után is el fogja utasítani a kvótákat.

Hírdetés

http://mno.hu/

Erre azóta többféle magyarázattal is előálltak kormánypárti politikusok. Lázár János miniszter például a múlt heti kormányinfón az fejtette ki, hogy az Európai Bíróság valójában most csak arról határoz, hogy a kvótadöntés megfelel-e az európai jognak, vagy sem. Ha pedig ez után a magyar kormány nem jut dűlőre az Európai Bizottsággal, vagy lesznek kételyei, az ügy újra a bíróság elé kerül – fogalmazott. Ezzel párhuzamosan a kormányzati kommunikációban folyamatosan napirenden tartják a sorosozást, mondván, Brüsszelben Soros György bevándorlási tervét hajtják végre, és helyes, ha a magyarok tudnak erről (július elején a többi között ez volt a hivatalos magyarázat a Ne hagyjuk, hogy Soros nevessen a végén! feliratú plakátokra).

http://mno.hu/

Kétségei aligha lehettek bárkinek is, de az csak a hét végén vált egyértelművé, hogy miért kérte Orbán Viktor – épp a szolidaritás elvére hivatkozva – múlt csütörtökön a 800 millió eurós (270 milliárd forint) határvédelmi költségek megfelezését az Európai Bizottságtól. Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter az állami rádióban vasárnap lényegében elismerte, a közelgő pervesztéssel áll összefüggésben a kormányfő ötlete a kerítés számláinak benyújtásáról. Ha ott számon kérik Magyarországon a szolidaritást, akkor „nekünk is ki kell mondani: a szolidaritásnak van az a fajtája, amikor egy tagállam védelmezi az összes többit” – fogalmazott. Az Európai Bizottság szinte azonnal jelezte, nem adnak pénzt a kerítésre. Ez pedig nyilván kapóra jöhet a kormánynak a vereség után.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »