Küzdősportoló gyilkolta meg a családapát – mosdatják a románok?

Tegnap temették el azt a 32 éves korondi családapát, akit egy felsősófalvi szórakozóhely előtt késeltek halálra hétfőre virradóra.

A sajtóhírek szerint a férfi nem szórakozni ment a helyszínre, nem is fogyasztott semmit, ismerősei kérték meg, hogy vigye őket autójával Felsősófalvára. Miközben ők még bent buliztak, a férfi az épület közelében parkoló autójában várta őket.

Az autó irányába ismeretlen fiatalok egy sörös üveget dobtak, mire a férfi kiszállt a járműből, ekkor belekötöttek. A férfi megpróbált elmenekülni, ám az egyik 18 éves fiatal egy sörösüveggel leütötte, majd bicskájával ötször megszúrta. Az áldozat a helyszínen szörnyethalt, az orvosi vizsgálat szerint a tüdejét ért szúrás miatt. Az esetet biztonsági kamera is rögzítette. A 18 éves elkövetőt őrizetbe vették, majd kérték az előzetes letartóztatását.

Az áldozat egyébként Kolozsvárról tért vissza egy üzleti útról és a felesége másnapi születésnapjára igyekezett. Családját ő tartotta el, gyermeke 10 hónapos volt.

Küzdősportoló volt a gyilkos

Hírdetés

Azóta kiderült: a gyilkos nem más, mint Fehér József Zsolt, a Steaua taekwondo klub leigazolt sportolója.  Öt éves korában kezdett taekwondózni a szovátai Medve-tó Sportklub Taekwondo WTF Sasok szakága keretében Máté Miklós edző irányítása alatt. 2010-ben átigazolt a Csíkszeredai Blackwidow Taekwondo csapatához, majd a Bukaresti Steaua leigazolt sportolója lett. Pályafutása alatt több ifjúsági és felnőtt országos bajnoki címet szerzett, legjobb eredménye egy ifjúsági vb-bronzérem. Az esetet követően Facebook-profilját is törölték.

Dühös volt, mert megbukott az érettségin

Egyes hírek szerint a gyilkos azért volt dühös, mert megbukott az érettségin román nyelv és irodalomból. Ennek híre annyira feldühítette, hogy rögtön azzal kezdett fenyegetőzni, hogy megöl valakit, már a szórakozóhelyen is elővette kését, ám onnan kidobták. Úgy tudjuk, a gyilkosság idején vele volt édesapja is, egy környékbeli tehetős vállalkozó, aki a pletykák szerint meglehetősen jó kapcsolatot ápol a hatóságokkal is.

Megpróbálják kimosdatni?

A román színekben versenyző tehetséges sportoló akár 20 évet is kaphat tettéért, ám a média és a családja mindent elkövet, hogy megpróbálják kimosdatni. Előálltak egy olyan történettel, miszerint tudomást szerzett édesanyja válási szándékáról, ebből kifolyólag döntött úgy, hogy végezni fog anyja szeretőjével, csakhogy tévedésből valaki mást szúrt le.

A  Román Taekwondo WTF Szövetség honlapján először „Az alkohol rombol és gyilkol” címmel tett közzé egy nyilatkozatot, melyben meggyőződésüknek adnak hangot, miszerint a sportoló egy mások által mesterségesen generált konfliktus áldozata. Közölték azt is, hogy a vizsgálatok alapján Fehér József Zsolt nem fogyasztott alkoholt és önvédelemből cselekedett.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »