A nemzeti kisebbségek az európai kulturális hagyaték részei, ezt közösen kell őrizni, és ehhez intézkedéseket kell rendelni. Ha már a polgárok véleményét kérdezték, vegyék figyelembe azt az ötven millió uniós polgárt is, amely valamely nemzeti kisebbségi közösséghez, regionális nyelvcsoporthoz tartozik.
Vincze Loránt – Kép: Rab Zoltán
Amióta a Fidesz kivált az Európai Parlament legnagyobb pártcsaládjából, az Európai Néppártból, a kisebbségvédelem területén ez még több terhet ró a frakcióban maradt két RMDSZ-es politikusra. Vincze Loránt EP-képviselőt a kisebbségi jogok érvényesítésének tavalyi lehetőségeiről kérdeztük.
– Az utóbbi időben Brüsszelben hangos reklámja volt a „hogyan tovább Európa?” kérdésének. Mennyire vonják be a vitába a nemzeti kisebbségeket?
– Az Európa jövőjéről szóló konferencia közös európai döntés volt Emmanuel Macron francia elnök fölvetésére, amely része az Európai Bizottság (EB) programjának. A vita indulásakor még úgy nézett ki, hogy ez olyan folyamat lesz, amely elindítja az európai uniós politikákról szóló közös gondolkodást, és új terveket szab. A koronavírus-járvány azonban közbeszólt és derékba törte a lelkesedést: azt látom, hogy az intézmények számára is teherré vált a konferencia. Végkimenetelét illetően nem vagyok túl optimista, hogy mi lesz az előremutató döntés, ami bármit is változtatni tudna az uniós politikában. Valószínűleg megszületik egy dokumentum, amely szokásos módon egy kilúgozott szöveg lesz. Ennek ellenére ki kell használni az alkalmat, hogy az őshonos közösségek ügyeire is ráfordítsuk a figyelmet. El kell mondanunk: a nemzeti kisebbségek az európai kulturális hagyaték részei, ezt közösen kell őrizni, és ehhez intézkedéseket kell rendelni. Ha már a polgárok véleményét kérdezték, vegyék figyelembe azt az ötven millió uniós polgárt is, amely valamely nemzeti kisebbségi közösséghez, regionális nyelvcsoporthoz tartozik. Itt kerül szembe Európa önmagával, hiszen az Európai Bizottság elutasította a Minority SafePack csomagot, ugyanakkor más megközelítésben rájön arra, hogy nem kellene válogatni a különböző kisebbségi helyzetek között, és az őshonos közösségeket is megilletné a támogatás.
– Ameddig az EB el nem lehetetlenítette, a Minority SafePack (MSF) sikertörténet volt. Az Európai Bíróság döntésére várva miben reménykedhetünk?
– A luxemburgi törvényszék kimondhatja, hogy az EB értékelése és döntése hibás volt, vagy részben az, és kényszerítheti, hogy hozzon új döntést. Ha a bíróság következetes, akkor az ítélete ezt fogja mutatni, hiszen korábban az MSF bejegyzése kapcsán, illetve a Székely Nemzeti Tanács ügyében indított per is arra mutat rá, hogy a törvényszék e kérdésekben nyitottabb, mint a bizottság, amelyet foglyul ejtenek a tagállami érdekek. Az elutasítás mögött egyes tagállamok érzékenysége áll, tehát ilyen módon nem az európai érdekeket képviselték, amikor döntést hoztak, hanem egyes tagállami érdekeket. Előrelépésnek tartom azonban, hogy rákényszerítettük az EU-t és az EB-t, hogy foglalkozzon a kérdéssel. Nem vagyok elégedett, ahogyan ezt megtette, de a Biztosok Kollégiumában már a korábbi időszakhoz képest is előrelépés, ahogyan az őshonos kisebbségek ügyéről tárgyaltak. Azon leszünk, hogy napirenden tartsuk a kérdést az Európai Parlamentben, az EB-ben, és a tagállamok részéről is legyen komolyabb felvetése az Európa Tanácsban. Fontos jelzés volt az EP részéről, hogy háromnegyedes többséggel támogatta a kezdeményezést. Korábban is volt pozitív döntés diszkriminációs kérdéskörben a Petíciós Bizottság javaslatára, azelőtt a felvidéki Nagy József korábbi Most–Híd EP-képviselő javaslatára a minimumstandardokról szóló jogszabály született. Az Európai Parlament következetes a kisebbségi ügyekben, viszont az EB nem veszi a lapot.
– A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) kezdeményezése megakadhat az EB magatartásán, vagy több az esélye, mint a Minority SafePacknek?
– A hídon akkor jutunk át, ha oda érünk. Egyelőre azt várjuk, hogy a kezdeményezők benyújtsák a hitelesített aláírásokat az EB-nek, és elkezdődjék a menetrend, amelynek a végén megszületik az EB-döntés.
– Az erdélyi polgári kezdeményezések mellé csatlakozik a katalánok ügye is. Meddig zárkózhat el az unió e kérdések valós tárgyalásától? A katalánok törekvésének milyen kimenetele lehet?
– A Katalóniában és Spanyolország több régiójában a kisebbségi nyelvek használatát biztosító autonómia példamutató. Örvendenék, ha a Kárpát-medencei magyar közösségekben – ahol az autonómiát igénylik – hasonló állami támogatás és jogi keret működne. A többi egy erős politikai összetűzés Spanyolországban. Ezt az uniós intézmények spanyol belügyként kezelik, amelybe nem kívánnak beleszólni. Ez hamarosan nem fog változni.
– Koszovó esetében született egy egyezség az unió részéről, kivéve öt tagállamot, azok nem ismerik el Koszovó függetlenségét. Európa miért zárkózik el a független Katalónia lehetőségétől?
– Egyik ügy sem olyan, mint a másik, egyik kisebbségi vagy regionális helyzet sem ültethető át egy másik régióba, így Koszovó és Katalónia sem említhető egy lapon. Kétségtelenül adott helyzet jellemez mindkettőt. Ma Koszovó független állam, Katalónia pedig spanyol tartomány, tehát nem tennék egyenlőséget a kettő közé. – Hogyan értékelhető az unió kettős mércéje egyes tagállamokkal szemben? – Az unió kettős mércéje nyilvánvaló, annál is inkább, mert az EU-n belül a nemzeti kisebbségi kérdés tagállami hatáskör, ami számunkra nem fogadható el. Miközben a szexuális kisebbségek vagy a roma kisebbség jogvédelme kiemelt támogatást élvez, a nyelvi és kulturális kisebbségek ügye tagállami hatáskörnek számít. E kettős mérce nem vet jó fényt az EU hitelességére sem itthon, sem nemzetközi szinten.
– Az Európai Parlament Petíciós Bizottságának asztalán 2012 óta áll a Beneš-dekrétumokat érintő petíció. Különleges jelenség, hogy egy petíció kilenc év után sem kerül érdemi elbírálásra. A bizottság tagjaként hogyan látja ezt az ügyet?
– Bonyolult a petíció sorsa: az EP szakszolgálata arra törekszik, hogy lezárja, én pedig azon vagyok, hogy ezt ne tehesse meg. Nem lehet hagyni nyugodni a témát. Nemrég írtam alá egy újabb írásbeli kérdést az EB-hez ebben az ügyben, hiszen egyértelmű: máig tartó joghatása van a Beneš-dekrétumoknak. Nem mondhatja sem Szlovákia, sem az EB, hogy történelmi dokumentumokról van szó. Ha ma is elkobzási eljárásokat indítanak korábbi tulajdonosok leszármazottjai ellen, egyértelmű, hogy a joghatás nem szűnt meg, és azt továbbra is a kollektív bűnösség alapján érvényesítik. Megkérdeztem, hogy az EB kivizsgálja-e a kérdést. Mennyire illeszthető össze az uniós értékekkel és jogállamisággal az, hogy egy tagállam továbbra is fenntartja a kollektív bűnösség elvét a területén élő nemzeti közösség ellen?
– Az EP Jogi Bizottságában 2014-ben egy német képviselő felvetette, hogy egy tényfeltáró küldöttség tájékozódjon Szlovákiában a dekrétumok helyzetéről, amelyet a katalán Terricabras EP-képviselő 2019-ben újra megismételt. A kérésnek érvényt lehet szerezni?
– Nyilvánosan kértem a Petíciós Bizottságban és szerepelt is a javaslatok között, de egyelőre nem került sorra, mert sok ilyen látogatási javaslat van napirenden, amelyek közül néhányat kiemeltek. Bízom benne, sikerül ezt is napirenden tartani, és Szlovákiában is sor kerül egy ilyen útra.
Krivánszky Miklós, Brüsszel
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
