A Nemzeti Emlékezet Bizottságával közösen indított cikksorozatunk negyedik részét közöljük. Ez arról a papi közösségről szól, amelynek tagjai több mint egy évszázada elkötelezett nevelői a magyar katolikus ifjúságnak. Az atyák mindig keresték és megtalálták a lehetőségét annak, hogy az adott kor nyelvén szólítsák meg a fiatalokat és vezessék őket Jézushoz.
A Regnum Marianum a 19. század végén alakult azzal a céllal, hogy a főként a hitoktatásban dolgozó papok közösséget alkotva eredményesebben neveljék a különböző hátterű családokból származó fiúkat. Mozgalmukat Prohászka Ottokár székesfehérvári, Majláth Gusztáv Károly erdélyi, majd Shvoy Lajos későbbi székesfehérvári püspökök is támogatta.
A két világháború között székhelyükön, a „Ház”-ban (Budapest VII., Damjanich utca 50.) mozgalmas nevelőmunka bontakozott ki: az atyák innen jártak a környező középiskolákba hittant tanítani; délutánonként cserkészfoglalkozásokat, korrepetálásokat, énekkari és zenekari próbákat tartottak, könyvkiadót működtettek, és többféle ifjúsági folyóiratot is kiadtak. Pedagógiájukban a fizikai és a lelki nevelés egyforma súllyal volt jelen. Ahogy mottójukban megfogalmazták: „Gratia supponit naturam” („A kegyelem a természetre épít”). A regnumi élethez megfelelő keretet a cserkészet – az atyák az elsők között csatlakoztak az induló mozgalomhoz – és a Mária Kongregáció, annak lelki és hitéleti vonatkozásai együtt biztosítottak.
A második világháború utáni politikai átrendeződés magával hozta az egyházak háttérbe szorítását, mozgásterük drasztikus csökkentését. A Regnum – mint fiatalokkal foglalkozó, ezért az újítást természetesnek tartó mozgalom – azzal a bizonyosággal készült az egyházüldözés idejére, hogy tagjai a papi hivatásukat bármilyen nehéz helyzetben is gyakorolni fogják.
Az egyik legnagyobb újítást az jelentette, hogy a csoportok vezetésére olyan fiatalokat kértek meg (és készítettek fel), akik korábban az atyák által vezetett csoportokban éltek. Ezek a fiatalok éppen abban az időben léptek színre, amikor a legnagyobb szükség volt az erőforrások lehető legjobb hatékonyságú felhasználására és az új működési keretek kialakítására. Werner Alajos atya nem véletlenül fogalmazott így: „az a ház hagyománya, hogy nincsen hagyománya” – ezzel ugyanis teret adott a megváltozott környezethez való adekvát alkalmazkodásnak.
A közösség életének középpontjában a megalakulástól kezdve a december 8-i Szeplőtelen Fogantatás ünnepe állt, de Szent Cecília napja (november 22.) is jelképessé vált számukra: 1951-ben ezen a napon tartották az utolsó nagyszabású eseményt (szavalóversenyt kicsik és nagyok körében) a „Ház”-ban, míg 1960-ban e napon tartóztatták le először a regnumi atyákat. Az előbbi esemény elindította a „Szellemi Ház” kialakítását, az utóbbi pedig első felvonása volt a Kádár-korszak legnagyobb egyházellenes persorozatának.
Érdekes tény, hogy az 1945 és 1989 közötti kommunista berendezkedés egyházüldözése a Regnumot leginkább nem a diktatúra legsötétebb idejében (1949–1953), hanem a sokak szemében konszolidáltabb, „puhább” időszakban (Kádár-korszak) sújtotta. A Regnum ellen 1960–1961 és 1971–1972 között három pert is indítottak, csupán azért, mert az állam által kijelölt határokat átlépve nevelték és formálták az ifjúságot.
A pereket bemutató ábrán világosan látható az az elkötelezettség, amit a regnumi atyák az 1951-es szétszóratás után is megalkuvás nélkül, folyamatosan képviseltek, és aminek eredményeképpen 1961-ben egy bonyolult és összetett persorozat („Fekete Hollók”-ügy) részeként börtönbüntetésre ítélték őket.
Emődi László atya és társai már a börtönben elhatározták, hogy ha kiszabadulnak, folytatják az ifjúságnevelést. Eltökéltségük és mindenre kész elszánásuk akkora vonzerővel hatott börtöntársaikra, hogy volt olyan egyházmegyés pap, aki szintén 1961-ben a „Fekete Hollók”-ügy kapcsán került börtönbe; az ott történt találkozás hatására csatlakozott az atyákhoz, majd a szabadulás utáni ifjúsági munka miatt a második Regnum-perben ő is vádlott lett. A második perben még többségben voltak az idősebb atyák, de már megjelentek annak az új papi nemzedéknek a képviselői, akiket az illegalitás idején Emődiék neveltek ki. A harmadik per idejére a meghatározó személyek egyértelműen az ifjabb nemzedékhez tartoztak, akik felvállalták, hogy társaik börtönbüntetése idején is folytatják az ifjúság nevelését. Az ő letartóztatásuk után vált sokkal hangsúlyosabbá a mozgalomban a világiak szerepe, de ha figyelmesen olvassuk a különböző perekkel összefüggésben indított nyomozati eljárások dokumentumait, látható azoknak a világiaknak a széles köre, akiket a hatalom más módszerekkel, ám ugyanúgy eltántorítani igyekezett hivatásuktól. A hatvanas évektől az ő szerepvállalásuk lett sokkal hangsúlyosabb, és az ifjabb papi nemzedéket (Balás Béla, Blanckenstein Miklós, Kemenes Gábor, Vigyázó Miklós) támogatva a hetvenes évektől rájuk épülhetett a Regnum virágzása.
Szerző: Wirthné Diera Bernadett, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatalának tudományos főmunkatársa
Fotó: Válogatás a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Küzdelem a lelkekért című kiállítássorozatának tablóiból
Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2023. május 21-i számában jelent meg.
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
