Kutyatemető volt Budapest közepén

Kutyatemető volt Budapest közepén

2015. augusztus 25-én új sorozatot indított az MNO. 1938-ban ezen a napon jelent meg a Magyar Nemzet első száma, s ebből az alkalomból múltidézésbe fogtunk. Keressék a 77, illetve 50 évvel ezelőtt megjelent cikkeket az MNO-n! Hetente többször is jelentkező válogatásunkban riportok, publicisztikák, interjúk, hírek sorakoznak majd az adott időszak számaiból, bepillantást engedve nemcsak a korba, de az azt bemutató Magyar Nemzet szellemiségébe is.

 

Feloszlatták Rózek néni kutyatemetőjét

Vajon az utánunk jövő, talán tisztultabb kor minő véleménnyel lesz arról, hogy volt idő, amikor egyes pesti urak és hölgyek bánatos óráikban Rózek néni kutyatemetőjébe jártak vigasztalást keresni.Kedvenceik sírjához, „akik” ott aludták örök álmukat öt éve, két éve vagy egy hónapja az Üllői úti földszintes ház udvarán, kátrányozott fakoporsóban, miközben sírjukon a hátrahagyottak mélységes kegyelete virrasztott.

A temető akkor kezdődött, amikor Rózek néni kedvenc pincsije átment a túlsó világra. Hogy a gyászos szakadék ne legyen nagyon mély, Rózek néni – aki különben is egyedüli és kizárólagos tulajdonosa az Üllői úti földszintes háznak – az árnyas udvaron gödröt ásatott Galambos bácsival, a házmesterrel és oda temette a kutyust. Elsiratta illendőképpen.

A sors úgy rendelkezett, hogy Rózek nénihez barátnők kapcsolódjanak. És persze minden barátnőnek van egy kutyája. A kutya pedig, leélvén életét, elhalálozik. És amikor az első barátnő kutyája kimúlt, gondolták, miért ne férne meg két kutyatetem egymás mellett? A második után jött a harmadik, a harmadik után a többi. Öt esztendő alatt tizenkilenc kutyasírral népesült be az udvar.

A sírok fölé sírkövek kerültek, a kövekre írások. Íme, néhány szemelvény:

Frim nevű pincsi: „Okos kiskutya voltál, sokat tanultunk tőled és fáj az eltávozásod.”

„Patyikám, te voltál a mi örömünk és vigasztalásunk.”

„Médi, úgy-e, odaát találkozunk? … B. család.”

„A szeretet erősebb, mint a halál. Ha néha elcsüggeszt bennünket a bánat, jólesik a tudat, hogy nem örökre hagytál itt bennünket. Most is szeretünk, mint régen.”

„Néha gondolj rám is, Pöttyöm. Csókol anyikád.”

„Legkedvesebb ételed a madárhús volt.”

A gyászolók (idős hölgyek és egy nyugalmazott fővárosi tisztviselő, a Floki nevű farkaskutya gazdája) illendőképpen látogatták a temetőt és égették a kegyes emlékezés fáklyáit, egészen addig, amíg…

Hát igen, a házba új ingatlanhelyiség-bérlő jött, modern ember, aki nem nézte jó szemmel a kutyakultuszt, mondván, hogy a főváros közepén ez már mégsem illik, már tudniillik nem egészséges dolog. Elszólta magát az illetékes helyen és a megindult lavina vége az lett, hogy a főváros haladéktalanul kihantoltatta a tizenkilenc meggyászolt ebet. A főváros gyepmesterei kiszállították a sintértelepre és közös sírba temették őket.

Rózek néni és a többiek most még jobban gyászolnak…

t. b. j. (1939. május 28., 24. oldal)

 

Válogatta: Bittner Levente
Észrevétele, javaslata van? Ossza meg velünk, írjon a bittner.levente@mno.hu címre!


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »