Kutyákat ettek meg a farkasok Kovásznán

Kutyákat ettek meg a farkasok Kovásznán

Nemrég írtuk, hogy a fürdőváros belterületén téptek szét és ettek meg a farkasok egy szarvast, azóta két hét sem telt el, és újabb farkastámadásról értesültünk. Ezúttal az Alszegben, a Gábor Áron utcai egyik portán ettek meg két házőrző kutyát.

Az első farkastámadásról, amikor a farkasok a közeli erdőből behajtottak egy hároméves szarvas sutát a városba, és a vajnafalvi vashíd közelében, a patak partján megették, elsőként lapunk tudósított február 6-án. Azóta több helyi és bukaresti sajtóorgánum is kezdett foglalkozni az üggyel.

Hírdetés

Ezután a Gábor Áron utcai egyik portán ettek meg a farkasok két ház­őrző kutyát – osztotta meg egy alszegi lakos a közösségi oldalán. Az ott lakó emberek szerint a farkasok a mezőről, Páké irányából jönnek be a városba. A helyzet aggasztó, az emberek nemcsak magukat féltik, hanem gyermekeiket is. Amint mondják, attól tartanak, hogy a gyermekek távolról könnyen összetéveszthetik a farkast a kutyával, így veszélyesen közel mehetnek az állathoz.

A farkasok elszaporodásának két oka van, mondja Kiss Attila, a Katrosa Vadásztársaság vezetője. Mindenekelőtt a 2016 óta tartó vadászati tilalom és a sertéspestis előtti nagy vaddisznóállomány, amely bőven biztosította számukra az élelmet. A medvéhez hasonlóan a farkasnak sincs természetes ellensége, ilyenkor lehúzódik a települések közelében levő mezőgazdasági területekre, ahová az őzek, szarvasok, nyulak is járnak a zöldülő vetésekre. A baj az, mondja a fővadász, hogy akárcsak a medve, a farkasok és sakálok (nádi farkasok) is egyre többen vannak, és egyre közelebb merészkednek a lakott területekhez. „Több mint 24 éve dolgozom ezen a területen, de nem láttam még ennyi példányt a megfigyelő kamerákon, mint idén. Sajnos, a jövő kilátástalan, és ha nem teszünk lépéseket, kifogyunk a vadon élő állatokból. Elfogynak és nem tudnak szaporodni az őzek, szarvasok, nyulak és vaddisznók” – mondja Kiss Attila.

A Kovászna Megyei Környezetvédelmi Ügynökség (APM) igazgatója, Gheorghe Neagu a sajtónak elmondta, hogy mivel az elmúlt években nem jelentettek farkasok által okozott károkat, nem hagytak jóvá kvóta feletti kilövést. Mivel azonban a közelmúltban több olyan esetről számoltak be, amikor a farkasok kárt okoztak, a helyszíni ellenőrzés után lehetőség van kérni a minisztériumtól a kvóta növelését.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »