Kutyák a kutyakomédiában

Kutyák a kutyakomédiában

„Kétszereplős lesz ez a verseny, és bárki bármilyen megállapodást kötött, ezt ilyen értelemben a szavazólap nem fogja tükrözni” – nyilatkozta a Civil Választási Bizottság elnöke.

Magyar György, a Civil Választási Bizottság elnöke az ATV Híradójának úgy nyilatkozott, hogy nem indulhat közösen a második fordulóban Márki-Zay Péter és Karácsony Gergely. Mint fogalmazott: kizárhatjuk ezt a lehetőséget.

Hírdetés

„Az eredeti szabályok úgy szólnak, hogy a második fordulóba azok a miniszterelnök-jelöltek jutnak be, akik elérték a 15%-ot, következésképpen, aki nem érte el, az nem indulhat el. Aki pedig elérte és nem akar elindulni, miniszterelnök-jelöltről van szó, nem más pozícióról választanak a választók, csak egy név szerepelhet. Tehát ebben a helyzetben le fog egyszerűsödni, kétszereplős lesz ez a verseny, és bárki bármilyen megállapodást kötött, ezt ilyen értelemben a szavazólap nem fogja tükrözni” – mondta Magyar.

Az atv.hu szerint a nyilatkozat még azelőtt készült, hogy Karácsony és Márki-Zay bejelentette volna, hogy kérvényezik az Előválasztási Bizottságnál, hogy egymás mellett szerepelhessen a nevük a második fordulóban.

Magyar György: Nem indulhat együtt Karácsony és Márki-Zay


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »