Kutatás: leginkább nekünk, magyaroknak van területi követelésünk szomszédainkkal szemben

Kutatás: leginkább nekünk, magyaroknak van területi követelésünk szomszédainkkal szemben

A NATO-ról készített nagyszabású közvéleménykutatás keretében a Pew Research Center többek között felmérte azt is, hogy az Egyesült Államokban, Kanadásban, valamint Európa országaiban a lakosság hány százaléka ért egyet azzal, hogy a szomszédos országok bizonyos részei valójában hozzájuk kellene hogy tartozzanak – számolt be róla az index.

Az alábbi két ábrán az látható, hogy a lakosok hány százaléka ért (agree), illetve nem ért egyet (disagree) országa jelenlegi határaival, s hogy az adott országban élőknek hány százaléka gondolja úgy, a szomszédos államokkal szemben lennének jogos területi követeléseik:

Hírdetés

Abban persze semmi meglepő nincs, hogy Magyarország az első helyen végzett a rangsorban, hiszen az ország száz évvel ezelőtt rekordméretű területi veszteséget szenvedett el a trianoni békeszerződés aláírásával. Érdekes egybeesés, hogy a mérés szerint a magyar válaszadók 67 százaléka értett egyet azzal, hogy a szomszédok egyes területei minket illetnének – ez az arány éppen megegyezik az 1920-ban elcsatolt részek arányával – állapítja meg cikkében a magyarországi hírportál.

 

 


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »