Küszöbön a Vízöntő-korszak

Egyes ősi és ógörög ezoterikus tanítások szerint hamarosan belépünk egy új korszakba, minthogy egy 2160 évből álló ciklus, egy világhónap telik le az emberiség szellemi fejlődésében, s ezzel egy újabb nyílik. Ennek az átmeneti időszaknak lehetünk mi a tanúi és a megélői egyszerre. De vajon tisztában vagyunk azzal, hogy mit jelent a korszakváltás jövőképe?

Kétségtelen, hogy egész életünket – magát a természetet és az egész világegyetemet – áthatják a ciklusok. Természetesen évmilliárdokban kell ahhoz számolnunk, hogy a kozmosz korát megbecsüljük, de sokkal szerényebb mérce is elegendő ahhoz, hogy az emberiség létét érintő néhány évezredet, avagy év tízezredet áttekintsük.

Már az ősi „magaskultúrák” idején, mint amilyen az atlantiszi, az egyiptomi, a sumér, majd a babiloni is volt, a csillagok állásához igazították az életet. Megfigyelték, hogy az évszakok váltakozása, az egyes bolygók és csillagok konstellációi, valamint életünk eseményei szorosan összefüggnek egymással. Ehhez a biztos támponthoz igazították elődeink évezredeken keresztül a vetést, az aratást és a vallási ünnepeiket is. Később ez a tudás és csillagbölcselet lassanként megfakult, a közemberek világképéből csaknem teljesen eltűnt. A mindentudás palástját az egyházak öltötték magukra, s az írni-olvasni tudó papoké lett a ciklusok feletti privilégium, vagyis ők szabták meg, mikor mit és hogyan szabad vagy nem szabad csinálni.

 

Az elmúlt 50 évben a csillagfejtés tudományának kisajátítása feloldódott és újra megnyílt az út az égbolt jeleinek fürkészése felé. Sokan ősi feljegyzéseket és féltve őrzött könyveket kezdetek tanulmányozni, s rájöttek, hogy egy korszakváltás van folyamatban az életünkben, amely éppen a 20. század végén és a 21. század elején megy végbe. A régi érát asztrológiai nyelven a Halak korszakának, az újat a Vízöntő időszakának nevezik a szakemberek.

Hírdetés

Ez egy hatalmas, minden embert érintő átmenet, voltaképpen egy folyamat. Kezdődött a világháborúkkal, majd a diktatórikus rendszerek megdöntésével, folytatódott az emberi lélek olthatatlan szabadságvágyával, a tudatosság igényével, az információs társadalom beköszöntével, s egyre gyorsuló ütemben zajlik napjainkban is. Legfőbb jellemzői: a konvenciók, a korlátok és a tekintélyelvűség megszűntetése, a reformizmus minden területen, az individualizáció, vagyis az egyéniség előtérbe kerülése és az ember egyfajta önmagát kibontakoztató, önmegvalósító törekvése.

Az önállóság tisztelete, a szabad akarat érvényre juttatása és a felelősségvállalás a fő tanulnivalója a Vízöntő-korszak polgárának. Sokasodnak és gombamód szaporodnak az ezoterikus irányzatok – fokozatosan megnyílik az út az intuíció előtt. Így válik újra az ember spirituálisan fürkésző lénnyé, voltaképpen keresővé, akinek új válaszokra van szüksége, s nem dogmatizmusra, nem fanatizmusra, hanem realista megoldásokra az életében felmerülő problematikákra.

 

Vegyük észre, hogy most egy értékes átmenetben élünk. Ahol a Halak és a Vízöntő csillagképek egy kis területen átfedik egymást, nagyjából ott tartunk jelenleg. Ez még nem teljesen az új korszak, csupán annak előszobája. Mindenesetre bárki láthatja és érezheti a bőrén, hogy a Vízöntő-kori változások elkezdődtek és valószínűleg a feje tetejére állítják mindazon rendszereket, amelyek nem voltak képesek az emberek életébe visszahozni és megteremteni a békét, a harmóniát és a szabadságot jelentő spiritualitást. Úgyhogy a korszakváltás tényét akkor fogjuk a bőrünkön is érezni, ha eme célok előtt megnyílik az út. Addig minden csak előkészítés…

Boldog napot!

The post Küszöbön a Vízöntő-korszak appeared first on Boldognapot.hu.


Forrás:boldognapot.hu
Tovább a cikkre »