Kurzék máris rövidebbre vágják a támogatásokat Ausztriában

Kurzék máris rövidebbre vágják a támogatásokat Ausztriában

Kevesebb támogatás jár majd azoknak az Ausztriában élőknek, akik még nem tartózkodnak legalább öt éve törvényesen az országban. Az ellátásokat kemény feltételekhez is kötnék a leendő kormány pártjai.

Mindez akkor derült ki, amikor Bécsben bejelentették, hogy az új osztrák kormánykoalíció tagjai meghatározták közös céljaikat, amelyeket a Die Presse osztrák napilap online kiadása foglalt össze.

A Konzervatív Néppárt (ÖVP) elnöke, Sebastian Kurz és Heinz-Christian Strache a Szabadságpárt (FPÖ) vezetője közös tájékoztatón ismertették kormányzati együttműködésük meghatározó elveit, miután péntek déltől tárgyalást folytattak egymással egy bécsi palotában.

Elmondták, hogy kabinetjük meg fogja reformálni a büntetőtörvénykönyv szexuális és erőszakos bűncselekményekre vonatkozó passzusait.

Hírdetés

Emellett szigorítják a tankötelezettséget, és mindenki számára feltételként fogják szabni a német nyelv megfelelő ismeretét ahhoz, hogy bekerülhessen az oktatási rendszerbe. 

Terveik szerint az alapszintű társadalombiztosítás és a gyermekgondozási segély, illetve a hasonló támogatások is csak akkor járnak majd bárkinek, ha már legalább öt éve legálisan Ausztriában él. Szándékuk, hogy bevezetik az alapszintű társadalombiztosításnak egy „light”, vagyis könnyített formáját is, külön a menedékkérők számára.

Hangoztatták, hogy kisebb, hatékonyabb és átláthatóbb államot szeretnének létrehozni, amit szerintük az is indokol, hogy az osztrák hiány jövőre az előrejelzések szerint akár a GDP másfél százalékára is rúghat. Miközben a deficitet fél százalékra akarják leszorítani, adókönnyítéseket is ígértek, továbbá a bürokrácia csökkentését is bejelentették.

A koalíciós tárgyalásokat szakértői csoportokban folytatja a következő napokban a két osztrák párt.

 


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »