Kurz Orbán pártjára állt

Kurz Orbán pártjára állt

Az osztrák kancellár erről az AFP francia hírügynökségnek adott keddi interjújában beszélt.

„Úgy gondoljuk, hogy az európai elosztás ötlete megbukott, számos ország elutasítja” – hangoztatta Sebastian Kurz osztrák kormányfő.

A konzervatív politikus hozzátette: „Ez így nem fog menni, csak az, ha jobban védjük határainkat, együtt harcolunk az embercsempészek ellen, és helybe küldjük a segítséget.”

Az AFP emellett arról kérdezte Kurzot, hogy miért ellenezte a koronavírus-járvány miatt kidolgozott európai mentőcsomag kiadásait. (Ausztria egyike volt annak a négy országnak, amely ellenezte azt a francia–német kezdeményezést, hogy a tagállami költségvetésnek nagyon a mélyére nyúljanak a járvány sújtotta országok gazdasági megsegítése érdekében. Emiatt Emmanuel Macron francia elnök önzőnek nevezte őket.)

Hírdetés

Az osztrák kancellár arra az álláspontra helyezkedett, hogy az EU nem csak Franciaországból és Németországból áll, és bár ők a legnagyobb tagállamok, a többi tagországnak ugyanúgy joga és lehetősége van arra, hogy felvesse a maga ötleteit, és megkísérelje megszerezni ezekhez a kellő többség támogatását.

www.888.hu

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »