Kurultaj – Házirend

Kurultaj – Házirend

Az alábbiakban ismertetésre kerül a 2018. évi Kurultaj – Magyar Törzsi Gyűlés házirendje. Kérjük a résztvevőket és a látogatókat olvassák el figyelmesen a díjmentesen látogatható ünnep rendtartását.  Felhívjuk vendégeink figyelmét, hogy az ünnepen méltóságteljes viselkedéssel tiszteljük meg Őseink emlékét, egymást és azokat az embereket, akik a hagyományainkat napi munkájukkal őrzik, illetve a turáni rokonnépeinkből érkezett keleti vendégeket. A bugaci természet tiszteletben tartása kiemelten fontos, ezért a nyílt láng használatát a házirendben megfogalmazottak szerint mellőzük.

ÁLTALÁNOS TÁJÉKOZTATÓ

A rendezvény területe magánterület! A rendezvény területére belépő személyek a Magyar-Turán Szövetség által szervezett Kurultaj – Magyar Törzsi Gyűlés ünnepének meghívott vendégei, akikre a Házirend szabályai a belépéssel automatikusan érvényessé válnak. A meghívás mindaddig érvényes a belépőkre, amíg a Házirendben foglalt alábbi előírásokat betartják és a rendezők utasításainak eleget tesznek. A belépés díjtalan!

Hírdetés

HÁZIRENDA résztvevők két csoportból tevődnek össze: Hagyományőrzők és Vendégek.A Hagyományőrzők mind ruházatukkal, felszerelésükkel és viselkedésükkel méltó módon képviselik Honfoglaló őseink, valamint a Kárpát-medencében élt Hun és Avar  ősök hagyatékát, példát mutatnak a társadalomnak emberségből, magyarságból, hazaszeretetből.A Hagyományőrzők és a Vendégek tisztelettel adóznak dicső őseink emléke előtt és méltóságteljes viselkedésükkel megtisztelik egymást és azokat, akik a hagyományokat napi munkájukkal éltetik és őrzik utódaink számára.A rendezvény területére belépők tudomásul veszik, hogy magánterületen, meghívott vendégként tartózkodnak, amely meghívás mindaddig érvényes, amíg a házirendben foglaltakat betartják.A rendezvény helyszínén belül, egyes területekre (zónákba) csak engedéllyel illetve egyéni azonosítóval lehet csak belépni.A hagyományőrző tábor csak bizonyos időszakokban és a helyszínen ismertetett feltételek mellett látogatható.A rendezvény biztonságos lebonyolítása érdekében a Szervező fenntartja a jogot arra, hogy a rendezvény teljes területére bevihető tárgyakat, eszközöket korlátozza. A rendezvény területén a Rendőrség mellett a Biztonsági Személyzet szakemberei jogosultak a Vendégek gépjárművének, ruházatának, és csomagjainak átvizsgálására.Felhívjuk a Vendégek figyelmét arra, hogy különösen tilos a rendezvény területére kábítószert, pirotechnikai eszközt, üvegtárgyat, robbanékony, mérgező vagy gyúlékony anyagot tartalmazó tárgyat vagy eszközt, továbbá lőfegyvert, 8 centiméternél hosszabb vágóélű kést, pillangókést, rugóskést, gázsprayt, ólmosbotot, viperát, 50 centiméternél hosszabb fémláncot, dobócsillagot, csúzlit, illetve egyéb, a közbiztonságra különösen veszélyes eszközökről szóló mindenkori jogszabályban – jelenleg a 175/2003. (X. 28.) Korm. rendeletben – meghatározott, közbiztonságra különösen veszélyes tárgyakat bevinni.A Hagyományőrzőktől különösen, de a Vendégektől is kérjük az alkohol fogyasztást lehetőleg mérsékelni, mellőzni. A külföldi delegáltak nagy többsége nem fogyaszt alkoholt, ezért ne kínálgassuk nekik, mert kellemetlen helyzetbe hozzuk őket.Láthatóan ittas személyek a szervezett programban nem vehetnek részt. Az ittas személyeket, saját és mások testi épségének megőrzése érdekében a rendezvényről a Biztonsági Személyzet eltávolítja.A Kurultáj-Magyar Törzsi Gyűlés tisztelgés a nagy ősök, valamint saját nagyszüleink, dédszüleink emléke előtt, ezért a közerkölcsöt, jóérzést sértő és/vagy tiszteletlenül viselkedő személyek a rendezvényről kizárhatóak. A Vendég köteles tartózkodni minden olyan megnyilvánulástól, közléstől, vagy cselekedettől, amely mások személyiségi jogait, életét, egészségét, vagy testi épségét veszélyeztetheti vagy sértheti.Tiszteletlen viselkedésnek minősül továbbá az ünnep méltóságát és a közerkölcsöt zavaró vagy provokatív ruházat viselése, egyéb provokatív, becsmérlő szóbeli megnyilvánulás.Tekintettel arra, hogy a Rendezvény célja a kulturált és zavartalan szórakozás biztosítása a Vendégek számára, a Rendezvényen a szervezett eseményekkel össze nem függő bármilyen demonstráció – az azon résztvevők létszámától függetlenül – tilos.Nem megengedett a pártok, politikai szervezetek szimbólumainak jelszavainak, politikusok portréinak szervezett megjelenítése vagy olyan megnyilvánulás, amely a magyarság és a rokon népeinek önérzetét, vallási meggyőződését, hagyományait, nemzeti szimbólumait sértik.Nem megengedett a Szervezővel nem egyeztetett reklámtevékenység folytatása.Felhívjuk T. Vendégeink és a Hagyományőrzők figyelmét, hogy a Kurultáj 2018 Ünnep egész területe nyilvános rendezvény helyszínének minősül. A Hagyományőrzők és a Vendégek, a rendezvény területére történő belépéssel tudomásul veszik, hogy a főszervezők, a főszervezők által engedélyezett forgatócsoportok, tévétársaságok, fotósok az Ünnep teljes ideje alatt kép-, és hangfelvételt (tömegfelvételt), illetve egyedi felvételeket készítenek az eseményekről, egyes szereplőkről, mely felvételek esetlegesen megjelenhetnek a későbbiek folyamán kiadványokban, dokumentumfilmekben…stb.A rendezvény helyszínén, a Vendégek által készített képmás- és hangfelvétel elkészítése és felhasználása során a hatályos jogszabályi előírások rendelkezéseit kérjük, vegyék figyelembe. A kordonnal elzárt területre a fotós igazolvánnyal rendelkezők sem léphetnek. Drón működtetése a terület felett tilos.Este 22.00 és reggel 6.00 órák között az indokolatlan zajkeltést kerülni kell.A Vendég a rendezvény területén fokozottan köteles a természeti értékek óvására, és köteles tartózkodni azok megkárosításától. A rendezvény egész területén tilos szemetelni. A Szervező kéri a Vendégektől, hogy a szemétgyűjtőket használják a szemét elhelyezésére.A rendezvény egész területén tüzet rakni, nyílt lángot használni szigorúan tilos.Dohányozni csak a kijelölt helyen szabad.Sátor a tábor területén csak az arra kijelölt helyen állítható fel, és azon a rendezők által biztosított azonosító matricát kell elhelyezni. Az azonosító nélküli és/vagy rossz helyen álló sátrakat a Szervező jogosult felszedni és a talált tárgyak közé elhelyezni.Gépjárművekkel a területre ki- és behajtani csak a táblákkal jelzett időben és irányokban lehetséges, a KRESZ szabályainak betartásával. Éjszaka a táborban gépkocsival tilos közlekedni.Tisztálkodásra és a szükségletek elvégzésére a kijelölt helyeket kell használni. Ezek folyamatos feltöltéséről és tisztán tartásáról a rendezők gondoskodnak.A házirend a rendezvényre történő belépésre jogosító meghívó része. A rendezvényen történő megjelenés egyúttal azt is jelenti, hogy a vendég elfogadta a házirendben foglalt szabályokat.A területen kutyák kizárólag pórázon, szájkosárral vezethetők, ezért (a sok lóra tekintettel) javasoljuk, hogy az állatok érdekében ne hozzák be őket a területre.A Rendezvényen a Szervező különálló csomag- és értékmegőrzőt NEM üzemeltet. Ennek megfelelően a Szervező a Rendezvény ideje alatt elhagyott tárgyakért, értékekért nem vállal felelősséget.A Vendég tudomásul veszi, hogy a Rendezvény teljes területén, különös tekintettel a kempingbe történő belépésre és az ott-tartózkodásra szintén kiterjednek a jelen Házirend rendelkezései.

A fentiek be nem tartásából eredő minden felelősség azt terheli, aki az előírást megszegte, függetlenül annak okától. Rendezőség a fenti előírások megszegése miatt a rendezvényről kitiltásra kerülő személyek mindennemű kártérítési igényét eleve kizárja.

Az INFORMÁCIÓS pontokon állandó személyzet van, minden kérdéssel (elveszett gyermek, talált tárgy, stb) hozzájuk lehet fordulni.

Kérjük, hogy vigyázzatok magatokra és  figyeljetek egymásra! Kellemes ünneplést kívánunk!


Forrás:kurultaj.hu
Tovább a cikkre »