KURULTÁJ

KURULTÁJ

 

Adjon az Isten!

 

A Turán alapítvány a 2018-as évben is megrendezte a legnagyobb magyar törzsi gyűlést, a Kurultájt. Az előző évekhez hasonlóan ismét az Új Magyar Gárda Mozgalom vállalta a rendezvény biztosítását. A gárdisták az eddigi legnagyobb látogatói létszám ellenére is legjobb tudásuk szerint zökkenőmentesen zárták a hétvégét.

Már augusztus 9-én csütörtökön érkeztek bajtársak a tábor előkészítéséhez és a terep felméréséhez. Másnap már kora reggel munkába léptek.

A megszokott posztokon vették fel szolgálataikat. A kempingben péntek délelőtt megteltek a sátor helyek, ami bizonyította a látogatói sereg nagyságát.

Hírdetés

Az egyik legnagyobb feladatot ismét a küzdőtér okozta, ahol a lovas programok zajlottak. A gárdisták az engedetlen és türelmetlen tömeg ellenére balesetmentesen végezték feladatukat.

A színvonalas programok csak úgy csábították a nézőket. Egyszerre több helyen folytak előadások, bemutatók. Akik vették a fáradtságot, hogy ellátogassanak a pusztába, minden bizonnyal nem bánták meg. Több száz évvel repülhettünk vissza, honfoglaló őseink életébe nyerhettünk bepillantást.

A jurtatáborban minden évben egyre több jurtát állítanak fel. Közvetlen mellette láthattuk Attila sátrát, ahol honfoglalás kori régészeti leletek voltak kiállítva.

A Gárda ismét bebizonyította erejét. A szervezők nagyon hálásak voltak az önzetlen segítségért és a jövőbeli találkozásra invitálták a csapatot.

 

Szebb Jövőt!

UMGM országos sajtó


Forrás:ujmagyargardamozgalom.com
Tovább a cikkre »