Kurucozni már megtanult Sneider, de Pongrátz Gergely nevét még mindig nem tudja helyesen írni

Kurucozni már megtanult Sneider, de Pongrátz Gergely nevét még mindig nem tudja helyesen írni

"A Pongrácz Gergely díj átadásáról" ír kongresszusi beszámolójában, ami legalább annyira halmozottan problémás összetétel, mint maga Sneider elnöksége, illetve az arra való alkalmasság.

Nem nyelvtannáculási indíttatásból ragadtunk billentyűzetet, az ugyanis, hogy a Pongrácz Gergely díj helyesen Pongrácz Gergely-díj lenne, ártatlan elgépelésnek tűnhet az olyan pártelnök (?) esetében, akinek még a Jobbik nevét sem sikerül helyesen leírni. Vannak itt nagyobb bajok is.

Az első, hogy a legendás szabadságharcos neve nem Pongrácz, hanem Pongrátz. Ez pedig nem elütés, hanem egy széles körben elterjedt hiba. Sokan így írják, de annak, akinek a pártját Pongrátz Gergely indította útjára, és aki róla elnevezett elismerést ad át, illene tudnia helyesen leírni.

Hírdetés

És itt jutottunk el a második problémához, a pártindítás és a "díj" névadójának ügyéhez. Pongrátz Gergely ugyanis nem ennek a Jobbiknak adta át a zászlót, és a legutolsó dolog, amit szeretne, pont az, hogy ez a Jobbik használja fel a nevét bármiféle díjátadáshoz.

Idézünk testvére, Pongrátz András közleményéből:

Felszólítom a Jobbik vezetőit, hogy ne hivatkozzanak a jövőben Pongrátz Gergelyre, mert méltatlanná váltak hozzá! Szegény Gergely bátyám forog a sírjában a vonásodás és Sneider Tamásék viselkedése miatt.

A fentiekhez képest annak, hogy Sneider a saját pártja "kitüntetésének" a nevét sem ismeri, az ugyanis nem díj, hanem érdemkereszt, így tehát helyesen Pongrátz Gergely-érdemkereszt, aligha van már komolyabb jelentősége…

Amúgy az alábbi a kedvenc mondatunk a bejegyzéséből:

Sorra jöttek a beszámolók. A lényegi információkon kívül már ekkor érezni lehetett, hogy az elnökség minden felszólaló tagja kiválóan tudja a dolgát, határozott és egyben van a csapat.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »