Kürtőskalács-háború

Kürtőskalács-háború

A nagyvilág orra előtt, szeme láttára, és füle hallatára zabál fel minket a többségben lévő, velünk együtt élő nemzet. Teszik azt annak dacára, hogy a trianoni diktátum „kegyes” megalkotói bizonyos feltételekkel ítélte oda nekik Erdélyt. Ilyen feltétel volt például az etnikai arányok mesterséges megbontásának tilalma, amit most zavartalanul, és szervezet módon űznek! Többek között olyan aljas, világot meggyőző ferdítést alkalmaznak, miszerint Székelyföld nem létezik éppúgy, mint nép és etnikum.

Természetesen lépten-nyomon ellentmondásban ütköznek, de ez nem zavarja őket, sem a világot abban, hogy téves eszméiket magukévá tegyék! Ilyen ellentmondásnak számít a kürtöskalács-háború is, amit már egy pár hónapja elindítottak, és amely mára már újabb fordulatot vett.

Hírdetés

Január negyedikén reggel a Pro Tv kijelentette, hogy Románia hivatalosan is panaszt tesz az európai törvényszéken Magyarország ellen, mivel romániai különleges terméket védett le magyar termékként. Ez után elmondja a hírmondó, hogy az ő kiejtése szerint, a Kurtós Kálácsi, párját ritkító, különösen ízletes román termék, főleg friss melegen, amit a Székelyföldi, kovásznai székelyek találtak fel, és fejlesztették ki. És, hogy Székelyföld Románia szerves része, következésképpen a nevezett termék, elvitathatatlan román termék és semmiképpen nem magyar!


Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »