Kurtág György zeneszerző még 99 évesen is komponál

Kurtág György zeneszerző még 99 évesen is komponál

Kurtág György világhírű zeneszerzőt, zongoraművészt és zenepedagógust 99. születésnapja alkalmából nagyszabású koncerttel ünnepelték, egyúttal átvette a Közmédia Év Embere Díjat is a Budapest Music Centerben (BMC). Az intézmény vezetője és az esemény házigazdája, Gőz László az ünnepelt és az elismerés jelentőségét méltatta az M1 Ma reggel című műsorában.

A magyar klasszikus zenei élet legkiválóbb művészei és a közmédia vezetősége együtt tisztelgett Kurtág György kétszeres Kossuth- és háromszoros Erkel Ferenc- és Wolf-díjas zeneszerző előtt, aki páratlan életművével nemcsak hazánk, hanem az egész világ zenei kultúráját gazdagítja. A gálarendezvényen valamennyien ott voltak, akik számára Kurtág művészete iránytű, inspiráció és örökség. A telt házas esemény álló tapssal zárult – számolt be róla Gőz László, az eseménynek otthont adó BMC alapítója és vezetője.

 „Gyuri bácsi elképesztő szellemi állapotban van, szünet nélkül komponál. Most készült el a második operája, de folyamatosan ír, tanít. Azt hiszem, önmagáért beszél, hogy kik kapták meg előtte ezt a díjat: van köztük két Nobel-díjas és egy háromszoros olimpiai bajnok is. Örömömre szolgál, hogy most Kurtág György kapta ezt a nagyszerű elismerést. Így kell megünnepelni egy 99. születésnapot” –

mondta Gőz László, hozzátéve, hogy a díjátadót február 23-án, vasárnap az M5 és a Bartók Rádió is bemutatja. Az ünnepi műsorban új kompozíciók, improvizatív művek, valamint a szerző más híres alkotók születésnapjára írt darabjai is felcsendültek.

Hírdetés

A XX. és XXI. század meghatározó egyéniségű zeneszerzője jövőre lesz 100 esztendős.

Gőz László elmondta, már elkezdődött a jövő évi jubileumi koncertsorozat előkészítése, ami mellett egy filmmel is készülnek. „Közel három éven át dolgoztak rajta a szakemberek. Rengeteg elismert hazai és külföldi művész nyilatkozik benne, személyes emlékeket osztanak meg Kurtágról és elemzik az életművét” – fogalmazott a Prima Primissima díjas jazz-zenész. A teljes beszélgetés újranézhető a hirado.hu oldalon.

Kurtág 99 – a Közmédia Év Embere Díjátadó és születésnapi koncert február 23-án, vasárnap 19:35-kor a Bartók Rádióban és 21 órakor az M5 műsorán.

MTVA/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »