Megvizsgálták az Alaptörvénnyel való összhangot is, és megállapították, hogy a lakók nyugalmának védelme érdekében arányos a beavatkozás, ami nem csorbítja Alaptörvénybe ütközően a vállalkozás szabadságát.
A Kúria elutasította a kormányhivatal indítványát, és kimondta, hogy jogszerű Terézváros Airbnb-rendelete, amely 2026. január 1-jétől tiltja a rövid távú lakáskiadást a kerületben – írja a vg.hu.
Soproni Tamás, a VI. kerület polgármestere a Facebookon megerősítette a döntést, amely szerint nem törvényellenes az Airbnb-rendeletük. A Kúria a rendeletnek az Alaptörvénnyel való összhangját is vizsgálta, és megállapította, hogy a lakók nyugalmának védelme érdekében arányos a beavatkozás, „nem csorbítjuk Alaptörvénybe ütközően” a vállalkozás szabadságát – olvasható a polgármester bejegyzésében.
Soproni Tamás úgy fogalmazott: „Terézváros továbbra is az itt élők érdekeit tartja szem előtt.”
A VI. kerületi önkormányzat azután hozott rendeletet a rövid távú lakáskiadás betiltásáról, hogy online szavazást szervezett Tezézvárosban, vagyis kikérte az emberek véleményét a kérdésben. Júliusban a budapesti kormányhivatal közölte, hogy megítélése szerint a rendelet alkotmányellenes, ezért vissza kellene vonni.
Mindkét fél egy 2020-as törvényre hivatkozott, ami Soproni Tamás szerint megengedi az airbnb-zés tiltását, a Sára Botond vezette kormányhivatal szerint viszont nem. Az ügy ezért került a Kúriára, mely mindkét fél jogi állásfoglalását befogadta, majd kedden úgy döntött, nem törvényellenes Terézváros Airbnb-rendelete.
A rövid távú lakáskiadás tilalma 2026. január 1-jén léphet hatályba.
A vg.hu cikkében kiemeli: Terézvárosban 29 ezer lakásból 9 ezerben nem laknak, ami a második legmagasabb arány a fővárosban, és a népszavazás előtt ott volt a legtöbb Airbnb-lakás is Budapesten. A tavaly szeptemberi adatok szerint a 15 ezres budapesti Airbnb-kínálatból 2700 terézvárosi lakás volt. A rövid távú lakáskiadás betiltása így vélhetően átformálja majd a terézvárosi bérlakás- és ingatlanpiacot is.
Azok pedig, akik befektetési céllal, Airbnb-kiadásra vettek a VI. kerületben lakást, és nem szálltak ki eddig, az Otthon Start program támasztotta keresletre, esetleg a hosszabb távú albérletkiadásra támaszkodhatnak.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


