Kúria: a Jobbik-cimbik O1G-zhetnek, de Bayer nem V1G-zhet

Kúria: a Jobbik-cimbik O1G-zhetnek, de Bayer nem V1G-zhet

Szerdán ítéletet hirdetett a Kúria Vona Gábor és Bayer Zsolt személyiségi jog megsértése miatt indított ügyében. A bíróság helybenhagyta a másodfokú, jogerős ítéletet, amely szerint a kormánypárti publicistának 300 ezer forint sérelemdíj (plusz perköltség) megfizetése mellett nyilvánosan bocsánatot kell kérnie a Jobbik korábbi elnökétől, akit 2016 decemberében a blogján gecinek és szarnak nevezett – írja az Index. A döntés ellen fellebbezésnek és további felülvizsgálatnak nincs helye.

Érvelése szerint bizonyos rétegeken kívül ezeknek a kifejezéseknek a használata nem elfogadható személyekre, Bayernek pedig meghatározó szerepe lehet a közbeszéd szintjének emelésében vagy züllesztésében. Az ítélőtábla másodfokú, most helybenhagyott ítélete szerint a sértés és lealázás szándéka még közszereplővel szemben sem megengedett. Az pedig, hogy mások is illetnek ilyen kifejezésekkel embereket, még nem teszi jogszerűvé Bayer magatartását.

Az O1G "csoporthoz tartozást fejez ki"

A publicista ügyvédje a másodfokú ítélet után felülvizsgálati kérelemmel fordult a Kúriához, azt kérve, hogy helyezzék hatályon kívül az ítéletet. Bayerék három állításra építették érvelésüket:

  • a G-nap óta (ekkor nevezte Simicska Lajos gecinek Orbán Viktor miniszterelnököt) a geci kifejezés szállóigévé vált a politikai közbeszédben, a bíróságok pedig nem hagyhatják figyelmen kívül a közbeszéd aktuális szintjét;
  • ellenzéki pártok és tüntetők O1G feliratú transzparensekkel vonulnak az utcán, az CEU-s tüntetéseken pedig Áder Jánost is bajszos szarnak nevezték;
  • Bayer a geci és szar kifejezésekkel nem dehumanizálni akarta Vonát, hanem a politikáját illette kritikával.
  • Összességében Bayerék szerint a sérelmezett kifejezések elvesztették eredeti jelentésüket, és többletjelentéssel bírnak, ezért nem lehet szó arról, hogy a publicista emberi minőségében akarta volna megalázni a politikust. Azt is kifogásolták, hogy Vonáék szerint a blogbejegyzés miatt sérelem érte a politikust. Mint Bayer ügyvédje mondta: "Nehezen tudom elképzelni, hogy a bejegyzés álmatlan éjszakákat okozott volna a miniszterelnök-jelöltnek."

    Hírdetés

    Vona ügyvédje azt mondta a Kúrián, hogy a politikus 2016 decemberében (ekkor jelent meg Bayer bejegyzése) nem volt miniszterelnök-jelölt, másrészt az állami kitüntetésekkel rendelkező publicistának nagy felelőssége van a közbeszéd alakulásában.

    Válaszul Bayerék érvelésére, a Kúria azt is kimondta, hogy szerintük

    az O1G-s transzparensek általános politikai állásfoglalást, azonos politikai csoporthoz való tartozást fejeznek ki, nem pedig egy konkrét személyre irányulnak.

    (Valaki azért szólhatott volna nekik, hogy az az O1G-ben O egy konkrét személyt jelöl, és Simicska sem azért használta a szót, mert egy politikai csoporthoz akart tartozni… – a szerk.)

    Már volt egy "bocsánatkérés"

    A 2016. októberi kvótanépszavazás után Vona lemondásra szólította fel Orbánt egy Facebook-bejegyzésben. Vona akkor arról írt, hogy érvénytelen népszavazás után David Cameron, brit és Matteo Renzi, olasz kormányfő is lemondott a hazájában. Bayer erre válaszul nevezte gecinek és szarnak a politikust. A Fővárosi Törvényszék első fokon Vonának adott igazat 2017 nyarán. Eszerint a politikusnak a geci minősítést el kell viselnie, a szarkupac azonban már nem fért bele. A másodfokú ítélet annyiban változtatott, hogy a geci kifejezés sem engedhető meg.

    A fideszes bértollnok 2018. január végén közzétett egy "bocsánatkérést" a blogján

    Vona! Bocsánatot kérek tőled! Őszintén! Ugyanis a geci és a szar a te esetedben a valóság jelentős elferdítése, pozitív irányba! Bocsásd meg nekem, hogy egy tétova pillanatomban túlértékeltelek!

     


    Forrás:kuruc.info
    Tovább a cikkre »