Kurd sikerek az Iszlám Állam ellen – Az YPG közeledik A terrorszervezet “fővárosához”

Kurd sikerek az Iszlám Állam ellen – Az YPG közeledik A terrorszervezet “fővárosához”

Az előrenyomuló kurd erők elfoglaltak egy katonai támaszpontot az Iszlám Államtól (IÁ) a szélsőséges szervezet fellegvárának számító észak-szíriai Rakka tartományban – közölte a kurd Népvédelmi Egységek (YPG) egyik szóvivője.-  írtja az MTI.

Redur Xelil szóvivő a Reuters hírügynökségnek azt mondta, hogy a YPG harcosai kiűzték az IÁ-t a Líva 93 nevű bázisról, amelyet a dzsihadisták tavaly szereztek meg a szíriai kormányerőktől. A támaszpont Aín-Issza város közelében, az IÁ fővárosának számító tartományi székhelytől, Rakkától mindössze 50 kilométerre fekszik. – írta az inforádió

A háttérban a kurd erőket izraeli titkosszoláglat és hadsereg tisztjei látják el információkkal , illetve az Egyesült Államok vezette terrorellenes koalíció légicsapásai is segítik a kurdok offenzíváját.

Hírdetés

Az YPG Rakka tartománybeli sikerei azt jelzik, hogy az IÁ saját hátországában is kezd összeomlani, ez köszönhető az iraki illetve a szír hadsereg támadásainak ami az elmúlt hónapokban nagy veszteségeket okoztak a vahabita terroristáknak.

Most az Iszlám Állam Moszulból és Deir Zourból csoportosít át csapatokat, hogy kezében tudja tartan Rakka városát amit több mint két éve a fővárosának nevezet ki.

Orientalista.hu – Sinoda


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »