Kunhalmi, Dobrev, Karácsony – újabb komoly társaság jelentkezett be a kormány leváltására

Kunhalmi, Dobrev, Karácsony – újabb komoly társaság jelentkezett be a kormány leváltására

A Magyar Köztársaság kövénél tett közös bejelentést Karácsony Gergely főpolgármester, a Párbeszéd elnökségi tagja, Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció árnyék-miniszterelnöke, EP-képviselője, valamint Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke, országgyűlési képviselője.

Dobrev Klára bejelentette: a DK, az MSZP és a Párbeszéd stratégiai együttműködésről szóló megállapodást kötött, ez az Orbán-kormány leváltásáról és utána egy szociáldemokrata–zöld kormányzásról szól.

Az árnyék-miniszterelnök szerint azt látják, hogy a kormány erkölcsileg is válságba sodorta az országot a pedofilbotránnyal. Dobrev Klára úgy fogalmazott, gazdasági, társadalmi, szociális válságban van az ország, a megoldást egy erős, baloldali, szociáldemokrata és zöldpolitikában látják. A megállapodásuk hosszú távra szól, amelynek része a közös EP-lista, önkormányzati lista, közös jelöltek és a 2026-os országgyűlési választáson történő együttműködés, közös miniszterelnök-jelölttel.

Karácsony Gergely arról beszélt, azért küzdöttek, hogy ez a város mindannyiuk közös otthona legyen. „Magyarországon maffiaállam működik, ezzel szemben az önkormányzatok világos alternatívát mutattak, a közhatalmat lehet szolgálatra is használni” – fogalmazott. A főpolgármester szerint a Fidesznek hadüzenete van a budapestieknek, és nemcsak nyílt sisakos küzdelem van, hanem lát egy olyan jelöltet is, aki függetlennek adja ki magát. Karácsony Gergely közölte: a három párt tiszteletben tartja a Momentum döntését, a közös listát ez a három párt fogja adni, az ő vezetésével. Két dolgot venne nagyon komolyan: az együttműködésnek nincs alternatívája, a másik, hogy világos alternatíva kell, nem elég azt mondani, hogy nem akarják az Orbán-rendszert.

Kunhalmi Ágnes és az MSZP régóta mondja, hogy nincs alternatívája az együttműködésnek, „most már van hova szavazni”. A párt társelnöke úgy vélekedett, „most nyílt meg a lehetőség arra, hogy Orbánt visszaszorítsuk és 2026-ban megverjük”, a Fidesz pedig Budapestre sem jöhet vissza, „sem fehér lovon, sem trójai falovon”. Kunhalmi Ágnes attól tart, hogy Orbán Viktor és szövetségesei leépítenék a szociális Európát, ezért óriási a felelőssége a baloldalnak.

A közös EP-lista első, második, harmadik, negyedik és hatodik helyére a DK, az ötödik helyére az MSZP, a hetedik helyére a Párbeszéd tehet javaslatot. A listát Dobrev Klára vezeti. 2026-ban a közös miniszterelnök-jelölt mellett közös listája és közös programja is lesz a három pártnak.

Hírdetés

Korábban tagadták, hogy megállapodtak

Március 21-én elsőként a Magyar Nemzet számolt be arról, hogy információik szerint a DK, az MSZP és a Párbeszéd megegyezett az idei európai parlamenti választásra a közös listás indulásról. A lap úgy tudta, hogy a megegyezés a 2026-os országgyűlési választásra is érvényes, Dobrev Klára közös miniszterelnök-jelöltségével.

Akkor az MSZP és a Demokratikus Koalíció is tagadta a megegyezésről szóló információkat.

Frissítés: "hatalmas áttörés a parazitológia tudományágában"

Az LMP társelnöke szerint politikatörténeti kuriózum, demokráciaelméleti probléma és hatalmas áttörés a parazitológia tudományágában az, hogy a Párbeszéd, amely több mint egy évtizede létezik, nem vett részt még országos választáson, és most ismételten nem méretteti meg magát.

Ungár Péter szerint a zöldpolitika képviseletéhez a Párbeszédnek az út mindig a saját megbízásaikon át vezet: „mindig éppen az a morális helyes kompromisszum, amiket ők hoznak meg, amiket más hoz, az mindig helytelen.”

Mindig az a hatalmi kérdés az egyetlen fontos kérdés a rendszerrel szemben, amiben ők vesznek részt, és a rendszer hibája, hogy soha nem tudják kérni a választópolgárok bizalmát.

Végezetül Ungár Péter szerint lehet az LMP-t kritizálni, hogy kicsi, vagy idegesítő, vagy túl nagyok az ambíciói. Ugyanakkor a pártja eddig egy kivétellel minden választáson részt vett. „És júniusban is részt fogunk, mind a fővárosban, mint az EP-ben” – összegezte.

(Index nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »