Kunhalmi Ágnes: Rombolást hajt végre a DK az ellenzéki oldalon

Kunhalmi Ágnes: Rombolást hajt végre a DK az ellenzéki oldalon

Ágika nekiment Gyurcsánynak!

Rombolást hajt végre a DK az ellenzéki oldalon azzal, hogy hónapok óta bekebelezi más baloldali pártok kulcsembereit – idézte az MSZP társelnökét szemléjében a Hír TV. Kunhalmi Ágnes szerint az a politika, amit Gyurcsány Ferencék folytatnak, nem vezet sehová. Mint ismert, legutóbb az MSZP pápai alapszervezetének elnöke jelentette be a DK-ba való átigazolását, a Magyar Hírlap pedig már arról cikkezik: Mesterházy Attila lehet a következő politikus, aki otthagyja az MSZP-t és átlép Gyurcsány Ferenc pártjába.

Kunhalmi Ágnes szerint ha a Demokratikus Koalíció így folytatja, nem lesz kormányváltás.

– Ez a rossz hangulatkeltés, az, hogy erkölcsileg hogy veszekszünk, hogy ők állandóan csak arra törekednek és pezsgőt bontanak, ha valahonnan áthoznak egy embert […] ez nagyon szűk látókörűségre vall – tette hozzá a társelnök az ATV-ben.

Hírdetés

Kunhalmi Ágnes azt is hangsúlyozta: szerinte az a politika, amit Gyurcsány Ferencék folytatnak, sehová sem vezet.

Mint azt a Magyar Nemzet is megírta, a DK hónapok óta bekebelezi más ellenzéki pártok kulcsembereit. Gyurcsányék pártjába lépett már át az MSZP-ből, a Jobbikból, a Párbeszédből és Momentumból is képviselő vagy épp elnökségi tag.

Borítókép: Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke a baloldali pártok Ukrajnáért tartott tüntetésén Budapesten, az orosz követség előtt. (Fotó: Teknős Miklós)

www.magyarnemzet.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »