Kunhalmi Ágnes is nekiment a DK-s polgármestereknek

Kunhalmi Ágnes is nekiment a DK-s polgármestereknek

Gyurcsány kikészült!

„A politikában legitim a pártverseny. De a pártos érdekek soha, semmilyen rendszerben nem írhatják felül a választók érdekeit” – írta mai Facebook-bejegyzésében Kunhalmi Ágnes. Az MSZP társelnöke, aki egyébként a XVIII. kerület országgyűlési képviselője is a fővárosi rezsitámogatások ügyében nyilvánult meg, amit a Szaniszló Sándor (DK) által vezetett külpesti kerület sem kapott meg.

Kunhalmi Ágnes szerint a „rendszer-ellenzékiséget nem azzal kell bizonyítani, hogy az embereknek járó forrásokért nem teszek meg mindent a kormánynál, hanem azzal, hogy országosan megteremtem a feltételeit az igazi ellenállásnak és a későbbi kormányváltásnak és nem zárkózom el az ellenzéki együttműködéstől.”

Hírdetés

Ha a mindenkori kormánnyal való együttműködés nem jár elvtelen elköteleződéssel, akkor mindig az emberek érdekét kell első helyen szem előtt tartani, és bizony tárgyalni kell a forrásokért a kormánnyal

– fejtette ki álláspontját az MSZP társelnöke. 

A XVIII. kerület egy speciális helyzet miatt is érdekes terep, Kunhalmi Ágnes 2022-ben már másodszor nyert itt egyéni mandátumot, az önkormányzati választásokon 2019-ben Szaniszló Sándort még MSZP-s politikusként választották meg polgármesternek. Szaniszló megválasztása után lépett át a DK-ba, ma már Gyurcsányék fővárosi frakciójának vezetője. 

Kreft- Horváth Márk – www.magyarnemzet.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »