Kunhalmi Ágnes: Ebből elég!

Kunhalmi Ágnes: Ebből elég!

Az ellenzéki szavazók szembeköpése, amit Szolnokon a baloldali jelöltek csinálnak – ezt mondta az MSZP országgyűlési képviselője az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Kunhalmi Ágnes arról is beszélt, hogy a Tisza-parti városban a Mindenki Magyarországa mozgalom jelöltjének segítenie kellene az ellenzéki összefogást, nem pedig akadályozni azt.

Kunhalmi Ágnes éles kritikájának az előzménye, hogy éles konfliktus alakult ki az ellenzéki erők között Szolnokon. Hivatalosan is bejelentette indulását a polgármesteri címért Lukácsi Katalin. Mindeközben azonban a helyi MSZP elnöke és a helyi Jobbik vezetője a szolnoki ügyészségen feljelentette a politikusnőt.

Hírdetés

A konfliktus hátterében az áll, hogy két esélyes polgármesterjelölt neve merült fel: az MSZP-s Radócz Zoltán és a jobbikos Csikós Attila. Csakhogy Csikós felkérte Lukácsi Katalint, a Márki-Zay Péter-féle Mindenki Magyarországa Mozgalom elnökségi tagját, hogy legyen a mindenki által támogatott jelölt. Emiatt végül le is váltották a helyi Jobbik éléről.

Az ellenzéki pártok végül kettészakadtak a kérdésben, a szocialista Radócz Zoltánt támogatja az MSZP, a DK, az LMP és a helyi Jobbik. Míg Lukácsit a Jobbik országos elnöksége, a Momentum, és a Mindenki Magyarországa Mozgalom.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »