Kuncze tarkóját nézhette Orbán

Kuncze tarkóját nézhette Orbán

Egykor a kremlinológusok abból következtettek egy-egy szovjet pártfunkcionárius csillagának a felívelésére vagy leáldozására, hogy a  nyilvános eseményeken ki milyen közel ült vagy állt Sztálin, Hruscsov, Brezsnyev és a többi főtitkár székéhez. Ezt adaptáltuk most a Puskás Aréna pénteki felavatására, a Magyarország-–Uruguay nyitómérkőzésre, szigorúan csak a politikai bulvár szellemében ábrázolva, hogy a kormány tagjai, fideszes politikusok, üzletemberek, a politikai közéletben edződő médiaszemélyiségek hol foglaltak helyet a stadion VIP-szektorában a teljesség igénye nélkül.

Fotó: Marton Meresz

Ha komolyan vennénk a kremlinológiai szempontokat, nem lennénk most Deutsch Tamás EP-képviselő vagy Hende Csaba egykori honvédelmi miniszter helyében, akik még csak nem is kerültek egy emeletre az elittel, hanem a pénzért megváltható VIP-szektorokban vegyültek a tömeggel. Szombathely ellenzéki kézre kerülése esetleg  magyarázatot adhat Hende Csaba helyére, de hogy Deutsch Tamással mi történhetett, csak találgatni tudunk.

De aggódhatna akár Kásler Miklós is, aki miniszter kollégáihoz képest a legtávolabb foglalt helyet Orbán Viktortól. Ahhoz képest, hogy tárcájához tartoznak a sportügyek is, meglepőnek tűnhet a távolságtartás, azonban az egészségügy gondjai miatt havonta szivárognak információk a kormányból, hogy Káslerrel nagyon nincs megelégedve Orbán.

Kubatov Gábor ugyan feltűnt a mérkőzés alatt a miniszterelnök helyéhez tartozó úgynevezett skyboxnál, de az este nagy részét a fotón látható helyen töltötte. A szavazók aktivizálásáért felelős politikus, a Fidesz pártigazgatója, az FTC elnöke is megüthette a bokáját az önkormányzati választások eredménye miatt?

A kemény magnak tekinthetők azonban mind a miniszterelnök körül foglaltak helyet. Polt Péter legfőbb ügyész és Kövér László házelnök szinte egy percet sem hagyott ki a mérkőzésből, csakúgy Rogán Antal sem, aki válása miatt Rogán Cecília nélkül érkezett. Érdekesség, hogy a futballmániás hírében álló Szijjártó Péter külügyminiszter alig-alig foglalta el ülőhelyét a páholyban, hozzá hasonlóan Gulyás Gergely, Varga Mihály és Nagy István miniszterek is csak a mérkőzés első felében követték Orbán Viktor közelében az eseményeket (a helyüket elhagyókat csillaggal jelöltük).

Hírdetés

Áder János köztársasági elnök is tiszteletét tette a miniszterelnöki páholyban, de ideje nagy részét nem ülőhelyén, hanem a páholyhoz tartozó bárban töltötte.

Kisebb meglepetés volt a VIP-ben, a miniszterelnök előtt néhány sorral felfedezni Kuncze Gábor egykori SZDSZ-es belügyminisztert, illetve Fodor Gábort, a Liberálisok nem régen leköszönt elnökét. Mesterházy Attila, Orbán Viktor korábbi szocialista kihívója is látóterében foglalt helyet a tribünön.

Fiala János, a Civil Rádió egyik műsorvezetője is jól helyezkedett. A napokban azzal került a sajtóba, hogy számos ellenzéki kézbe került budapesti önkormányzat szerződést bontott műsorával, amiben pénzért előre egyeztetett kérdések mentén népszerűsítették magukat a korábban főként fideszes polgármesterek, de Karácsony Gergely is.

Fotó: Marton Meresz

A legszomorúbb látványt Gajdics Ottó, a Fideszes propagandabirodalom egykori kulcsszereplője nyújtotta. Az egyébként a fideszes körökben jó humoráról ismert Gajdics a mérkőzés nagy részében búsan, egyedül ülve követte a játék alakulását, akárhányszor a tribünre pillantottunk, nem akadt beszélgetőtársa. A kép bal alsó sarkában Kovács Ákost, a nemzet énekes-dalszerzőjét lehet látni.

Unyatyinszki György: Kuncze Gábor tarkóját nézhette Orbán Viktor a Puskás Aréna nyitómeccsén, Deutsch Tamás messzire került a miniszterelnöktől


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »