Kuncogó zsidók Sas József temetésén

A művész barátai szerint a kabarészínészre csak mosolyogva szabad emlékezni. Sas Józsefet a Kozma utcai temető művészparcellájában helyezik örök nyugalomra – írja a Bors.

A Mikroszkóp Színpad egykori igazgatója szombat éjszaka, 82 éves korában hunyt el. A temetését, zsidó szokás szerint, a halála napjától számított pár napon belül rendezik, erről egyelőre nem adott ki a család hivatalos tájékoztatást, de valószínűsíthető, hogy csütörtökön vagy pénteken a Kozma utcai zsidó temetőben. A szertartás a tervek szerint úgy zajlik majd, hogy Sas József földi maradványait a szabadban ravatalozzák fel, majd a művészparcellában helyezik örök nyugalomra.

"Illusztris társaságba kerül, Kabos László, Szenes Iván, Kellér Dezső szomszédságába" – mondja Heller Tamás, Sas József egykori kollégája, jó barátja.

Hírdetés

– Jóskát már kétszer eltemettük a színpadon, ő maga írta a jelenetet, ahol elbúcsúztunk tőle. Jókat nevettünk akkor, most nehezemre esik a jókedv, de igyekszem, igyekszünk a kollégáival, barátaival úgy viselni a tényt, hogy elment, ahogy azt ő is szeretné odafenn. Tudom, hogy nem szeretné, ha sírnánk a temetésén. Ha csak arról beszélnénk, hogy mennyire hiányzik nekünk.

Azt akarná, hogy hangozzanak el a régi nagy poénjai, a kedvenc dalai, azok a történetek és élethelyzetek, amelyeket együtt éltünk meg. Éppen ezért én például, aki az egyike leszek azoknak, akik beszédet mondanak, olyan szöveggel készülök, amelyben lesz humor is a szomorúság mellett. A szöveget még csak most kezdtem el írni, még nem állt össze, de biztosan benne lesznek a legjobb poénok és dalok.

A Bors információi szerint Sas József temetésén beszédet mond majd Heller mellett Selmeczi Tibor, Baranyi Péter, és Gálvölgyi János is.

– Jóska doktor volt, a nevetéssel gyógyított. Fontos, hogy az emlékét megőrizzük, hogy folytassuk azt a munkát, amit ő elkezdett, amiért egész éle­tében küzdött. A nevetés nem hallgathat el Sas József távozásával. A jókedvnek itt kell maradni, és akkor Jóska is itt lesz velünk mindig.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »