Különösen aljas módon terjed a H5N1-vírus Magyarországon

Különösen aljas módon terjed a H5N1-vírus Magyarországon

Miközben északi szomszédunknál a madárinfluenza más törzse ellen kell védekezni.

Sokszor magasabb az úgynevezett rákenődéses fertőzés szerepe a madárinfluenza terjedésében, mint a cseppfertőzésé – mondta Rusvai Miklós az InfoRádiónak. A víruskutató, egyetemi tanár szerint a madaraknál elsősorban a bélrendszerben szaporodik a vírus.

„A vizeken ürítkező vadkacsák, hattyúk, vadlibák, egyéb madarak ahogy ürítik a vírust, az egyéb, ott lévő házi madaraknak átadják. De ugyanígy a szabad tartású baromfitelepek fölött elrepülő madarak is lepottyanthatják a vírussal szennyezett ürüléket” – részletezte a kutató.

Hírdetés

A baromfitelepek fertőződésének azért nagy szerinte a veszélye, mert a házi baromfi megbetegszik súlyosan, tömegesen elhullik, súlyos a gazdasági kár, az ember érdekében az érintett populációt fel kell számolni.

Hogy miért tér vissza ez a betegség rendre és újult erővel, arról elmondta, a madárinfluenza kitörése a madárvonulásokhoz köthető, ezért tavasszal és ősszel mindig veszélyesebb.

„Csehországban és Szlovákiában most a H5N8-as törzs van, Magyarországon a H5N1.”

Sajnos nemcsak cseppfertőzéssel terjed a vírus, a ragályfogó tárgyak – telepek közt közlekedő teherautó, személyzet, takarmányos kocsik – is vihetik, szórhatják, jobban is, mint amennyire csak cseppfertőzés útján terjedne a vírus.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »