Különleges magyar siker Ausztráliában

Különleges magyar siker Ausztráliában

Előkelő hetedik helyezést ért el a Kecskeméti Főiskolán fejlesztett napelemes autó, a MegaLux. A World Solar Challengen Ausztráliában vett részt, a térségünkből egyedüliként.

A négykerekű, katamarán formájú járművön a Kecskeméti Főiskola GAMF karán tizennégyen dolgoztak. A MegaLux alig 160 kilogramm, mégis képes akár 130km/órás sebességre is. Mindezt pedig csak a napelemeinek segítségével. Az autó alacsony tömegét az alkotása során nagymértékben felhasznált szénszál kompozitnak köszönheti.

Hírdetés

Az ausztráliai World Solar Challenge nemzetközi versenyen pontosan 3022 kilométert kellett megtennie mindegyik indulónak. Ezt a magyar csapat sikeresen is teljesítette – ez is volt a céljuk- ráadásul a kategóriájuk (Challenger class) 29 indulójából hetedikként is értek célba. Az eredményük abból a szempontból is különösen kiemelkedő, hogy csapat most először indult a versenyen, az indulók közül is csak 16-nak sikerült megtennie a teljes távot. Ráadásul az első helyezett és köztük csak 5 perc volt a különbség.

A világ legtekintélyesebb napelemesautó-versenyét kétévente rendezik, idén Darwin és Adelaide közti 3000 kilométert kellett megtenniük a versenyzőknek. Az első két helyen a hollandok, a harmadikon a japánok végeztek.

Források:
http://www.worldsolarchallenge.org/
http://teamarrow.com.au/
https://www.facebook.com/MegaLux-664895800295821/


Forrás:veddamagyart.info
Tovább a cikkre »