Különleges esemény – Ezt nem hagyhatják ki sem a vonatok, sem a történelem szerelmesei!

Különleges esemény – Ezt nem hagyhatják ki sem a vonatok, sem a történelem szerelmesei!

Különleges esemény – Ezt nem hagyhatják ki sem a vonatok, sem a történelem szerelmesei! Karika Alexandra2024. 06. 15., szo – 11:15

A hétvégén (június 15-én és 16-án) immár 24. alkalommal rendezik meg a történelmi vasúti járművek országos találkozóját, a Rendez elnevezésű eseményt a régi pozsonyi mozdonytelepen.

„A látogatók láthatnak majd egy 350-es sorozatú, korhű festésű villanymozdonyt, amelyet mozdonyvezetőink mutatnak be. Ezen kívül június 16-án, vasárnap a 861-es sorozatú szerelvényünk a rendezvény helyszíne és a pozsonyi központi pályaudvar közötti ingajáraton fog közlekedni” – mondta Peter Helexa, a ZSSK főigazgatója.

Hírdetés

A látogatók gőz- és dízelmotorvonatokon is tehetnek majd utazásokat. A rendezvényen történelmi túrák és kreatív műhelyek is lesznek a gyermekek számára. Több szlovákiai, csehországi és magyarországi történelmi jármű is megtekinthető lesz.

A rendezvényt a Szlovák Vasúttársaság és a Szlovák Köztársaság Vasúttörténeti Múzeuma készíti elő, együttműködve más vasúttársaságokkal, így a Szlovák Vasúttársasággal és a történelmi vasúti járművek szlovákiai klubjaival.

(cas.sk)


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »