Különleges bíróság létrehozására irányuló uniós javaslat

Karim Khan, a hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) főügyésze hétfőn elutasította az Európai Bizottság különleges bíróság létrehozására irányuló javaslatát, amely kivizsgálná, és büntetőeljárás alá vonná az ukrajnai háborúért és a háborúban elkövetett bűncselekményekért felelős embereket.

A főügyész a szervezet tagországainak éves találkozóján adott nyilatkozatában azt mondta, „nem szabad kudarcra ítélni az ICC által folytatott vizsgálatot egy különleges bíróság létrehozására irányuló javaslattal”, mivel a törvényszék maga is képes az Ukrajnában elkövetett háborús bűncselekményekkel hatékonyan foglalkozni. Sürgette továbbá a nemzetközi közösséget, hogy bocsássanak az ICC rendelkezésére megfelelő eszközöket és finanszírozást a vizsgálat lefolytatására.

Hírdetés

Khan szerint „sok ígéret hangzott el arra vonatkozóan, hogy az Oroszország által elkövetett háborús bűncselekményeket vizsgáló különbíróság nem fogja aláásni az ICC munkáját”, de hangsúlyozta: a szervezet már jelenleg is költségvetési gondokkal küszködik.
   
„El kellene kerülnünk a széttagoltságot, és inkább az egységre kellene összpontosítanunk” – hívta fel a figyelmet Karim Khan.
   
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke múlt szerdán előterjesztett javaslatában úgy vélte: egy különleges törvényszék létrehozása lehetővé tenné a büntetőeljárás lefolytatását azok ellen az orosz vezetők ellen is, akik egyébként mentességet élveznének, mivel Oroszország nem ismeri el az ICC joghatóságát.
   
A főügyész szerint viszont az, hogy Oroszország nem ismeri el az ICC-t, nem feltétlenül jelent akadályt, hiszen a tagállamok megtalálhatnák a módját annak, hogy a testület egy harmadik államot is felelősségre vonhasson az agresszió bűntette miatt.
   
Ukrajna és számos nyugati ország támogatta a különleges bíróság létrehozását, Hollandia pedig felajánlotta, hogy otthont adna neki. Moszkva szerint egy ilyen bíróság létrehozása törvénytelen lenne.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »