Külön szótárt is szerkesztett az általa megálmodott világ, Nakonxipán nyelvéhez Gulácsy Lajos

Külön szótárt is szerkesztett az általa megálmodott világ, Nakonxipán nyelvéhez Gulácsy Lajos

„Angyali lélek egy szatír testében…” – mondta a 135 éve, 1882. október 12-én született Gulácsy Lajosról, a magyar festészet egyik legsajátosabb egyéniségéről barátja, Juhász Gyula. A művész kitartóan járta saját útját, különös, látomásos festészetének asszociációs rendszere és szuverén térszerkezete már a szürrealizmust előlegezte meg.

Gulácsy dzsentri családból származott, apja a MÁV napidíjas mérnökeként tartotta el családját. A tehetséges ifjú még gimnazista volt, amikor A szerénység laka című festményét kiállította a Műcsarnok. 1900-ban a Mintarajziskolában Balló Ede tanítványa lett, lényegében azonban autodidaktaként képezte magát, amiben nagy szerep jutott római, párizsi és firenzei tanulmányútjainak.

1902-től szerepeltek képei a Nemzeti Szalon és a Műcsarnok tárlatain. Első gyűjteményes kiállítását 1907-ben rendezte Márffy Ödönnel közösen az Uránia műkereskedésben, rá egy évre elnyerte a négyezer koronával járó Ferenc József-díjat. Gulácsy festményei rendszeresen jelen voltak a MIÉNK (Magyar Impresszionisták és Naturalisták Köre) tárlatain, művészetét segítették és pártfogolták a Holnap íróközösség tagjai, köztük Ady Endre, Juhász Gyula, Dutka Ákos.

Gulácsy egy ideig együtt haladt a művészi és társadalmi megújulást szorgalmazó festőkkel, később azonban függetlenítette magát a művészcsoportosulásoktól. Az irányzatok harcai nem érdekelték, művészete nem sorolható semmiféle „izmushoz”, bár volt egy kezdeti, preraffaelita korszaka, s vannak a francia posztimpresszionizmusra érző munkái is. A múltat, a középkort áhította, vonzódott a reneszánsz, a barokk és a rokokó világához. Szeretett Itáliában barangolni, ahol évente rendszeresen több hónapot töltött, s a középkori hangulatot árasztó városkákban visszaálmodta magát a régmúlt századokba.

Kitartóan járta saját útját, különös, látomásos festészetének asszociációs rendszere és szuverén térszerkezete már a szürrealizmust előlegezte meg. „Illuzionikus látás nélkül nincs művészet” – vallotta, s álmokból szőtt birodalmat, amelyet Nakonxipánnak (Na’Conxipan) nevezett el. Világába beépítette az olasz kisvárosok tereinek, udvarainak részleteit, képein szűzi lények, lidércasszonyok és régi kövek regélnek különös titkokat, a mesebeli figurák furcsa, régimódi, fantasztikus kosztümöket viselnek. Gulácsy olyannyira rajongott a színpadias jelmezekért, hogy számos önarcképén önmagát is kosztümösen ábrázolta (Önarckép szerzetesruhában, Abbés önarckép, Kalapos önarckép).

Hírdetés

Varázsos, nosztalgikus hangulatot árasztó olajképeket festett, olykor karneváli jelenetekkel (A hídon furcsa tarka csoport vonul keresztül, Menüett). Több művén a táj dominál, az emberek csak mellékszereplők (Görögkert, Régi kert). Az olasz városok ihlették egyik legismertebb, titokzatos érzelmekkel átitatott képét, a Dante és Beatrice találkozását. Grafikusként is figyelemreméltót alkotott, nagy műveit általában grafikus formában készítette elő.

Gulácsy idegennek érezte magát saját korában, a modern élet üteme, zaklatottsága felőrölte érzékeny idegeit. Az első világháború kitörése után, 1914-es velencei tartózkodása során kitört elmebaja, s bezárkózott álomvilágába, döbbenetét Álom a háborúról című vászna érzékelteti. Felváltva élt budapesti lakásában anyjával és az elmegyógyintézetben, ahová 1917-ben végleg be kellett költöznie. Az intézetben is festett, itt készült az Az ópiumszívó álma és a Rózsalovag című képe. 1918-ban részt vett Kassák Lajos folyóirata, a Ma aktivista kiállításán, 1922-ben gyűjteményes tárlatot rendezett munkáiból az Ernst-múzeum. 1924-ben megvakult, s ezzel festészete véget ért, a halál 1932. február 21-én a Lipótmezőn érte.

Gulácsy írással is foglalkozott, Nakonxipán történetét költötte újra és újra tovább, sosemvolt nyelvéhez külön szótárt szerkesztett. Figyelmet érdemelnek az általa impresszióknak, édeskés históriáknak nevezett írásai. Művészetelméleti kérdésekkel is foglalkozott, olykor párhuzamosan jelent meg képe és írása.

A magyar festőművészet egyik legrejtélyesebb alakjának életműve halála után szétszóródott, részben megsemmisült. Munkái manapság az árverések legkeresettebb darabjai, sokszor rekordáron kelnek el: a Karosszékben ülő leány című képe 2008 decemberében 85 milliós induló ár után 120 millió forintért talált gazdára.

Magazin


Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »